2008.01.3 14:06; Frissítve: 2008.01.3 14:06


A magyar vámpírok Bécsbe mennek

A budapesti Vámpírok Bálja két “fővámpírját”, a “Fehér vámpír” szerepét alakító Baranya Dávidot és a “Fekete vámpírt” megformáló Tihanyi Ákost is meghívták a musical németországi előadásaira. A magyar táncosok két hónapig a berlini Theater des Westens közönsége előtt lépnek fel.

A két táncos a nyár végén vett részt a berlini produkció szereplőválogatásán. Baranya Dávid a Független Hírügynöskgének elmondta: első körben a Tihanyi Ákost válogatták be a csapatba, majd két hónappal ezelőtt ő maga is szerepet kapott a musical tánckarában. A szerződésben az is szerepel, hogy februárban és márciusban ő lesz a “Fehér vámpír” váltója, közölte szerkesztőségünkkel a táncos.

Baranya Dávidnak ez az első munkája külföldi színháznál. Kérdésünkre válaszolva elmondta: azon lesz, hogy ott is bizonyítson. A táncos érdekes egybeesésének nevezte, hogy a berlini premierje a születésnapján lesz. Baranya Dávid január 29-én lép fel először a berlini közönség előtt.

A Vámpírok Bálja musicalt március 30-ig játsszák a berlini Theater des Westens-ben.

Az Oscar-díjas rendező, Roman Polanski azonos című filmje alapján készült Vámpírok Bálja című musicaljét 1997-ben mutatták be Bécsben. Az elmúlt tíz évben több világvárosban is műsorra tűzték a vámpír-paródiát. Budapesten tavaly júniusban mutatták be a musicalt.

A Vámpírok bálja a 19. század végén játszódik Erdélyben. Abronsius professzor a rettenthetetlen vámpírvadász asszisztensével, Alfréddal követi a vámpírok nyomát. Megérkeznek Chagal fogadójába, ahol mindenütt lógnak a vámpírriasztó fokhagymák, bár a falu lakói közül senki sem ismeri el, hogy a közeli kastélyban vámpírok élnek. A romantikus Alfréd szerelmes lesz a fogadós lányába, aki hasonló érzéseket táplál iránta. A lány énekére megjelenik a vámpírgróf és meghívja Sarah-t a kastélybéli bálba. A lányban vágyakozás ébred a gróf és a vámpírok halhatatlan világa iránt. Ez a vonzalom okozza a bonyodalmakat.


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Friss hírek
Nyomoznak a BRFK videósának bántalmazása miatt
Hivatalos személy elleni erőszak miatt rendelt el nyomozást az ügyészség, miután a rendvédelmi dolgozók [...] tovább »
Lomniciék a magyar kisebbség európai védelmére kérik Tőkést
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának (EMT) elnök pénteken közölte: szervezete felkérte Tőkés [...] tovább »
MSZP: A fehérvári Fidesz a felmondással lemondott kétmilliárd forintról
Egyeztetés és előkészítés nélkül leállította az elmúlt évek legjelentősebb székesfehérvári fejlesztési [...] tovább »
Ismét Demján a VOSZ ügyvezető elnöke
Újabb öt évre Demján Sándort választotta ügyvezető elnökévé a Vállalkozók és Munkáltatók Országos [...] tovább »
LÍBIA: Kadhafi lehet a nemzetközi letartóztatási parancs élén
Három ember ellen kéri letartóztatási parancs kiadását a Líbiában elkövetett emberiesség elleni [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés