2008.08.29 10:43; Frissítve: 2008.08.29 10:43


Diákhitel: ősztől egyenesen az iskolának

Idén szeptembertől az ország 20 felsőoktatási intézményének költségtérítéses hallgatói közvetlenül az egyetem vagy főiskola számlájára utaltathatják a diákhitelt.

Azaz nem kell azonnal kifizetniük a tandíjat. Újdonság az is, hogy aki beleegyezik, azt ezentúl SMS-ben értesítik arról, ha esetleg elmaradt a törlesztéssel. A diákok több mint negyede ugyanis “problémásnak” számít, hisz legalább egyszer előfordult vele, hogy késve fizetett, ezért késedelmi kamatot kellett kiszámlázni – derült ki a Diákhitel Központ pénteki sajtóbeszélgetésén.

A közvetlen utalási lehetőség a hitelfelvevő diákoknak több mint a felét érinti, a felsőoktatási intézményeknek pedig körülbelül az egyharmadát fedi le. Ezek között van például a Kommunikációs és Üzleti Főiskola, a Debreceni, Miskolci, Pécsi és Szegedi Egyetem, a Károly Róbert és a Kodolányi János Főiskola. Az úgynevezett engedményezési eljárás egy februári kormányrendelet módosításnak köszönhető. A döntés után a Diákhitel Központ munkatársai az öszes felsőoktatási intézményt megkeresték, de mivel a változtatáshoz a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot is módosítani kell, a nagyobb intézményeknél ez még folyamatban van – mondta Csillag Tamás, vezérigazgató.

A kormány korábbi döntésének megfelelően a diákhitel felvehető összege szeptembertől 10 ezer forinttal nő. A költségtérítéses hallgatók havi 50, az államilag finanszírozottak 40 ezer forintot igényelhetnek. Aki változtatna a korábban igényelt összegen, vagy a folyósítás gyakoriságán (haviról egyszeri utalásra, vagy fordítva), annak a www.diakhitel.hu honlapról letölthető nyomtatványon kell jeleznie ezt, legkésőbb szeptember 30-ig. Aki még soha nem kért diákhitelt, de októberben már szeretne pénzhez jutni, szeptember 15-ig adhatja le igénylését a kijelölt postákon vagy bankfiókokban. Eddig célszerű jelezni azt is, ha megváltoztak a tanulmányi vagy személyes adatok, illetve valaki újra akarja indítani a korábban leállított folyósítást.

Az elmúlt tanév végén 84 ezer törlesztésre kötelezett ügyfelet tartottak nyilván, ebből 19 ezren új hitelfelvevők voltak. A központ fejenként átlagosan 265 ezer, összesen 22,3 milliárd forintnyi hitelt folyósított, ebből 12,8 milliárdot fizettek eddig vissza. A nemfizetők aránya a korábbi évekhez képest nem változott számottevően, 3 százalék körül van. Az elmúlt időszak tapasztalatai alapján, viszonylag sokan élnek viszont az előtörlesztés lehetőségével: 2003 óta a kötelezően elvárt összeg átlagosan 188 százalékát fizették vissza a diákok.



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Egyetemi hí­rek (Miskolc)
Miskolci Egyetem: Tehetségeket nevelnek, elismerést kaptak
Miskolc - A Miskolci Egyetem nem csak a szakemberképzésre figyel, hanem a tudományos utánpótlás is fontos [...] tovább »
Lesz támogatott politológus képzés Miskolcon
Miskolc - Mégis indul államilag finanszírozott politológus képzés a Miskolci Egyetemen. tovább »
Az egyetem segíti a leendő hallgatókat
Miskolc - A miskolci Gazdaságtudományi Kar egyetlen államilag finanszírozott férőhelyet sem kapott alapszakon. Az [...] tovább »
Ingyenes kínai nyelvoktatás kezdődik – Konfuciusz Intézet a Miskolci Egyetemen
Miskolc - Az Észak-magyarországi régióban egyedülálló s az országban is ritka lehetőséget kínál a most [...] tovább »
Az utak helyzete Borsod-Abaúj-Zemplén megyében!
Borsod-Abaúj-Zemplén - A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatósága által kiadott [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása