Erős altatót kért korábbi
ápolónőjétől Michael Jackson
a halála előtti hónapokban.
Erről maga az ápolónő
számolt be kedden a CNN amerikai
hírtelevíziónak,
hozzátéve, hogy szakmai
meggyőződése alapján
elutasította a popsztár
kérését. Cherilyn Lee
idén január és március
között dolgozott az énekesnek. Mint
mondja, Jackson ekkor fordult hozzá
azzal a kéréssel, hogy szerezzen neki a
Diprivan nevű altatóból. A
több mint húsz évnyi
egészségügyi tapasztalattal
rendelkező ápolónő nem tett eleget
a kérésnek.
Lee arról is beszámolt, hogy
az énekes halála előtt négy
nappal felkereste Jackson egyik
munkatársa, aki ismét altatót
próbált kérni tőle. Az
ápolónő – mint mondta – ezúttal
is elutasította a kérést, és
egyben figyelmeztette a popsztárt a gyógyszer
mellékhatásaira.
“Mondtam neki, hogy ez az orvosság nem
biztonságos” – fogalmazott Lee a
CNN-nek, majd hozzátette: Jackson
erre azt válaszolta, hogy szeretné
“kiütni magát” és aludni egyet. Az
ápolónő szerint ekkor arra is
figyelmeztette az énekest, hogy ha ilyen
erős gyógyszert vesz be, lehet, hogy nem
ébred fel többé.
A nőt megszólaltató CNN szerint nem
egyértelmű, hogy Lee
valóban dolgozott-e Jacksonnak,
ahogy az sem derült ki, hogy miután
március után abbahagyta az
ápolását, miért épp
hozzá fordultak az énekes munkatársai
a gyógyszerért.
A popsztár barátai és
közeli ismerősei szerint ráadásul
Jackson könnyen
hozzáférhetett erős, orvosi
előírásra adható
gyógyszerekhez is, és nem
zárják ki, hogy ezeknek is köze van
múlt csütörtökön
bekövetkezett halálához.