2008.07.3 16:28; Frissítve: 2008.07.3 16:28


Még hetek vannak hátra Angelina Jolie szüléséig

Még hetek vannak hátra Angelina Jolie szüléséig
Valószínűleg még hetek vannak hátra a szülésig Angelina Jolie-nak – közölte a színésznő nizzai kezelőorvosa.

Dr. Michel Sussmann egy sajtótájékoztatón elmondta: a 32 éves kismama jól van, és várhatóan a következő hetekben világra hozza ikreit- olvasható a BBC brit közszolgálati médium honlapján.

Az orvos hangsúlyozta: a színésznőt megfigyelésre szállították be a Lenval Kórházba a hét elején, és nem azért, mert bármiféle “orvosi vészhelyzet” állt volna fenn. Dr. Sussmann szerint a sztár kórházi tartózkodása teljesen normális a terhességnek ebben a szakaszában, ha a páciens korábban császármetszéssel hozta világra a gyermekét

Az orvos egyszersmind visszautasította azokat a médiajelentéseket, amelyek szerint a kórház teljes ötödik emeletét lezárták volna, hogy ott a színésznő, és a gyermekek apja, Brad Pitt, valamint testőreik tartózkodhassanak. “Jolie ugyanolyan páciens, mint bárki más” – fogalmazott a doktor.

Angelina Jolie-nak és Brad Pittnek már van egy közös kislányuk, Shiloh Nouvel Jolie-Pitt, aki Namíbiában született 2006-ban. De három másik, örökbefogadott gyerek is gyarapítja családjukat, a kambodzsai Maddox, az etiópiai Zahara és a vietnámi Pax.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Bulvár
Anneke van Giersbergen ismét Budapesten lép fel
Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Szeret Magyarországon koncertezni Anneke van Giersbergen, a korábban a The [...] tovább »
Fonogram díjas miskolciak
Miskolc - Néhány hete az erősen miskolci kötődésű FreshFabrik zenekar nyerte el 2011. legjobb hazai modern [...] tovább »
Cannes – Nicole Kidman egy erotikus krimi főszerepében
Cannes, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Kilenc év után egy szexuális és rasszista feszültséggel teli [...] tovább »
Eurovíziós Dalfesztivál – Engelbert Humperdinck: győzni akarok!
Baku, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Győzni jött az Eurovíziós Dalfesztiválra a romantika királyaként [...] tovább »
Vadító képeken a perui modell
Nincs a világnak olyan pontja, ahonnan ne származna egy-egy feltűnő szépség. Peru "nemzeti kincse" Lourdes Lujan, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés