Jamie Oliver éttermében nem használnak olyan tojást, amely ketrecben tartott baromfitól származna. Azonban az egyik vendég mobiltelefonjával lefényképezte, hogy a raktárban számos olyan láda tojás áll, amely nem felel meg az öko-feltételeknek.
Jamie Oliver nagyon csalódott volt, amikor az egyik bulvárlap erről kérdezte. “Szigorú szabályaink vannak az éttermekben, hogy a főszakácsok mit vehetnek, és mire mondjanak nemet.” – mondta Jamie Oliver.
A farmer, aki a képeket készítette elmondta, tudomása szerint Jamie Oliver 360 nem öko-tojást rendelt, amikor az egyik öko-szállítója nem tudott neki tojást vinni.
Jamie Oliver elmondta, még sohasem volt ennyire csalódott, és kijelentette, hogy megkeresi a felelőst, és “fejek fognak hullani”.
Jamie Oliver az öko-konyha úttörőjének számít Angliában, ahol tv-műsoraiban is az öko-módszerek mellett kampányol.
Jamie Olivernek köszönhető az is, hogy Anglia számos menzáján egészségesebb ételeket szolgálnak fel a gyerekeknek.
További cikkek: