2007.08.27 04:28; Frissítve: 2007.08.27 04:28


Két hónap hosszabbítás Olaszliszka-ügyben

Illusztráció Illusztráció
Befejezéshez közeli állapotban van a tavaly októberi, több ember által különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított és még folyamatban lévő nyomozás.

Befejezéshez közeli állapotban van a tavaly októberi, több ember által különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indított és még folyamatban lévő nyomozás. Lapértesülésünk szerint már csak szakértői vizsgálatok anyagának kell megérkezni a nyomozást végző megyei rendőr-főkapitányságára, és lényegében gyorsan elkészülhet a vádjavaslat. Kiderülhet, milyen vádindítványt terjesztenek elő, és mit tesz vád tárgyává a főügyészség.
Közben egymást követően előzetes letartóztatásba helyezett nyolc gyanúsított közül néhány – többször meghosszabbított – fogvatartási ideje lejárt, ezért a Miskolci Bíróság ismét megvizsgálta az előzetes letartóztatás feltételeit, és két hónappal meghosszabbították az érintettek szabadságának korlátozó intézkedésének fenntartást. Gyakorlatilag továbbra is rács mögött maradnak – lényegében ezt erősítette meg a hét végén dr. Szabó József, a B.-A.-Z. Megyei Bíróság szóvivője.

Helyre állt a rend

Mint arról többször beszámoltunk, az utcán lévő kislányt sodorta el autójával a tiszavasvári tanár. Megállt, hogy megnézze a gyereket (aki közben elszaladt). Ekkor rontottak az autósra az apróság közeli házakban élő rokonai, majd rángatták ki a kocsiból. Gyakorlatilag agyonverték a vele együtt utazó gyerekei szeme láttára. A szakvélemény szerint a holttesten közel hetven ütlegelési nyomot találtak. Félszáz az áldozat fején, a többi a nyakán és testén volt. Az ügyben nyolc helyi személyt, köztük az elsodort kislány szüleit és fiatalkorú testvérét tartóztatták le. A felnőtteket bűnösség megállapítása esetén akár életfogytig, a fiatalkorú fiút pedig tíz évig terjedő börtönre is ítélhetik. Az eset kapcsán kialakult feszült helyzet a rendőrök heteken át tartó intenzív járőrözése után megszűnt.

Békében élni

Nemrég önálló körzeti megbízott kezdte meg munkáját a faluban. Az ügy egyik gyanúsítottja időközben sérelmezte az eljárás során az ügyészek és bírók által használt kifejezést, és feljelentést tett ellenük, majd visszavonta, miután a helyei, megyei és országos cigány kisebbségi szervezetek is rosszallóan beszéltek a gyanúsítotti indítványról. A bűncselekményt maguk is elítélték, de nem tekintik etnikai kötődésűnek. Egyetértenek, azzal, hogy az elkövetők megkapják büntetésüket. Annyit fűztek hozzá, hogy a gyanúsítottakat hovatartozásuk miatt ne érje megkülönböztetés. Kifejezésre jutatták, hogy a cigányság békében akar élni a falubeliekkel, ennek alátámasztásaként nemrég a környék kisebbségi szervezetivel közösen kulturális napot tartottak Olaszliszkán.

Előzetes letartóztatási ok – korábban írtuk
Szökésveszély, a büntetés várható súlya, bizonyítékmegsemmisítés és a tanúk befolyásolásának lehetősége is szerepelt a miskolci bíróság nyomozóbíráinak végzésében, amikor elrendelték, és meghosszabbították a nyolc gyanúsított előzetes letartóztatását.

Kapcsolódó cikkek:



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Csipkéskút, ahol finom a fa
Csipkéskút - Csipkéskút, itt van a Lipicai Ménes csikótelepe. Ebben a ménesben nevelkednek a lovak 1-3 éves [...] tovább »
Békés felvonulás a Malévért
Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Több száz ember részvételével indult el Budapesten szombat délután [...] tovább »
Etiópiai merénylet – Eltemették Fábián Tamás hamvait
Vasvár, 2012. február 11., szombat (MTI) - Örök nyugalomba helyezték szombaton Vasváron Fábián Tamásnak, a [...] tovább »
Felavatták az egri vár megújult kapuit
Eger, 2012. február 11., szombat (MTI) - Megújult az egri vár főbejárata, illetve a Varkoch-kapu; a beruházást [...] tovább »
Bánkúton valamennyi sípályát megnyitottak
Miskolc, 2012. február 11., szombat (MTI) - Valamennyi pályát megnyitották a síelők és a szánkózók előtt a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása