Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: nagyfokú koncentrációra lesz szükség

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: nagyfokú koncentrációra lesz szükség

Balmazújváros - Kemény tréningekkel hangolt a Zalaegerszeg elleni ütközetre az Újváros.
Három találattal kikaptak az újvárosiak

Három találattal kikaptak az újvárosiak

Balmazújváros - A putnoki utánpótlásközpontban játszott felkészülési mérkőzést a bajnoki szünetben a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttese, az ellenfél a Kazincbarcika gárdája volt. Horváth Ferenc együttese pénteken délelőtt lépett pályára, a hajdúságiak célja az volt, hogy a keret minden hadra fogható labdarúgója szerepet kapjon.

Hétvégi sportműsor

Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények.

MK: öt hajdú-bihari csapat lesz a főtábla első körében

Hajdú-Bihar - A Magyar Labdarúgó-szövetség kedden megtartotta a Magyar Kupa 6. fordulójának sorolását, amelyben már az NB I-es csapatok is érdekeltek voltak.

Finn-magyar - Minden kerettag megérkezett Telkibe

Budapest - Kedden délután az utolsó kerettag is megérkezett Telkibe Stieber Zoltán személyében, így mostanra teljessé vált a magyar labdarúgó-válogatott, amely szombaton Finnországban kezdi meg szereplését a Nemzetek Ligájában.
Ez rosszul sikerült a Balmaznak

Ez rosszul sikerült a Balmaznak

Balmazújváros - A Balmazújváros a 95. percben mentett pontot hazai környezetben a Cegléd ellen.
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: döntetlen hazai pályán

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: döntetlen hazai pályán

Balmazújváros - A Cegléd együttesét fogadta vasárnap este a Merkantil Bank Liga NB II. hetedik fordulójában a Balmazújváros – a meccs 2–2-es döntetlennel zárult.
A sereghajtó ellen bizonyíthat a Balmaz

A sereghajtó ellen bizonyíthat a Balmaz

Balmazújváros - A szerdai, hétközi forduló után vasárnap újabb megmérettetés vár a Balmazújváros csapatára: a Merkantil Bank Liga NB II. hetedik fordulójában 17 órától fogadják Horváth Ferenc tanítványai a sereghajtó Ceglédet.
Egy ponttal távozott a Balmaz idegenből

Egy ponttal távozott a Balmaz idegenből

Balmazújváros - A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő második idegenbeli mérkőzésén is 0–0 lett a végeredmény.

Labdarúgó NB II - Először veszített a Zalaegerszeg

Budapest - A Kaposvári Rákóczi FC 2-1-re legyőzte a házigazda Zalaegerszeg csapatát a labdarúgó NB II szerdai, hatodik fordulójában.
Budaörsön is három pontot gyűjtene a Balmaz

Budaörsön is három pontot gyűjtene a Balmaz

Balmazújváros - Hétközi fordulót rendeznek a labdarúgó NB II-ben, a csapatok szerdán lépnek pályára. A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő a hétvégi, Mosonmagyaróvár elleni ­2–0-s győzelmét követően 17.30-tól Budaörsön mérkőzik meg a házigazdákkal.
Labdarúgó NB II - Idegenben győzött a ZTE

Labdarúgó NB II - Idegenben győzött a ZTE

Budapest - A ZTE egy góllal nyert Nyíregyházán a labdarúgó NB II ötödik fordulójában, ezzel a dorogi sikerével élre kerülő Gyirmót mögött a második helyen áll.

Labdarúgó NB II - Döntetlennel zárult a rangadó Győrben

Budapest - A Győr 2-2-es döntetlent játszott a vendég Vasassal a labdarúgó NB II ötödik fordulójának vasárnapi rangadóján.

Labdarúgó NB II - Két hazai és két vendégsiker délután

Budapest - A Balmazújváros és a Tiszakécske hazai pályán győzött, míg a Kazincbarcika és a Gyirmót vendégként szerzett három pontot vasárnap délután a labdarúgó NB II ötödik fordulójában.
Itthon tartaná a három pontot a Balmazújváros

Itthon tartaná a három pontot a Balmazújváros

Balmazújváros - Túl van első idegenbeli mérkőzésén a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttese, Kazincbarcikán nem sikerült feltörni a hazai retesz, így igazságosnak mondható gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó.
Nincs debreceni a válogatott keretben

Nincs debreceni a válogatott keretben

Magyarország - Marco Rossi júniusi kinevezése óta figyelemmel kísérte a kiszemelteket.
Serie A - Minden játékos ugyanolyan trikóban vonul ki a pályára hétvégén

Serie A - Minden játékos ugyanolyan trikóban vonul ki a pályára hétvégén

Genova - Minden játékos, a szakmai stábok tagjai és a játékvezetők is ugyanolyan trikóban vonulnak ki a pályára az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi, második fordulójában, így tisztelegnek a genovai hídomlás áldozatainak emléke előtt.
UEFA - Ronaldo, Modric vagy Szalah lesz az előző idény legjobbja

UEFA - Ronaldo, Modric vagy Szalah lesz az előző idény legjobbja

Nyon - Cristiano Ronaldo, Luka Modric és Mohamed Szalah közül kerül majd ki az előző idény legjobb játékosa az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szavazásán.

Labdarúgó NB II - Továbbra is élen a Vasas

Budapest - A Vasas gólzáporos döntetlent ért el a vendég Csákvár ellen a Szusza Ferenc Stadionban vasárnap a labdarúgó NB II negyedik fordulójában, ezzel továbbra is vezeti a tabellát.

Labdarúgó NB II - Először nyert a Kaposvár

Budapest - A Kaposvári Rákóczi 3-2-re legyőzte a Budaörsi SC-t a labdarúgó NB II negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán.
Barcikán a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

Barcikán a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő

Balmazújváros - Az elmúlt fordulóban – két vereséget követően – megszerezte első győzelmét a Balmazújváros az NB II-ben: Horváth Ferenc tanítványai hazai pályán fektették két vállra a Gyirmótot. Ezúttal idegenben futballozik a gárda, vasárnap 17 óra 30 perckor a Kazincbarcika vendége lesz.
Labdarúgó NB II - Először nyert a Balmazújváros

Labdarúgó NB II - Először nyert a Balmazújváros

Budapest - Az előző szezonban még élvonalbeli Balmazújváros első pontjait szerezte a labdarúgó NB II-ben, miután vasárnap a harmadik fordulóban legyőzte a vendég Gyirmót FC Győrt.
A listavezető érkezik Balmazújvárosra

A listavezető érkezik Balmazújvárosra

Balmazújváros - Intő jel lehet, hogy a gyirmótiak az eddigi két forduló során még gólt sem kaptak a másodosztályban.

Hétvégi országos sportműsor

Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények.
Némi időre szükségük lesz az újvárosiaknak

Némi időre szükségük lesz az újvárosiaknak

Balmazújváros - A Balmaz Kamilla Gyógyfürdő „beragadt” a rajtnál, de bíznak a csapatnál az eredményesebb szereplésben.
Labdarúgó NB II - Másodszor is kikapott otthon a Balmazújváros

Labdarúgó NB II - Másodszor is kikapott otthon a Balmazújváros

Budapest - A Balmazújváros 2-1-re kikapott a vendég Soroksár együttesétől a labdarúgó NB II második fordulójában, vasárnap, így az előző idényben még élvonalbeli együttes két hazai vereséggel kezdte a szezont.
Nem lesz könnyű dolga az Újvárosnak

Nem lesz könnyű dolga az Újvárosnak

Balmazújváros - A remekül rajtoló Soroksárt fogadja a balmazújvárosi alakulat az NB II hétvégi fordulójában.
DVSC: Kóródi Nándor Balmazújvárosban folytatja

DVSC: Kóródi Nándor Balmazújvárosban folytatja

Debrecen - A fiatal középpályás kölcsönbe kerül a másik Hajdú-Bihar megyei csapathoz - adta hírül a dvsc.hu.
Horváth Ferenc szívesen menne Újvárosról nyugdíjba

Horváth Ferenc szívesen menne Újvárosról nyugdíjba

Balmazújváros - Szokásos éves szurkolói ankétját tartotta meg a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő.
A Balmaz edzőjét vinné a Kisvárda

A Balmaz edzőjét vinné a Kisvárda

Balmazújváros, Kisvárda - Révész Attila, a várdaiak sportigazgatója már beszélt Horváth Ferenccel.
 
Előző
123456