Debrecen - A kaszinóban nem történt bűncselekmény, ezért a védők elsődlegesen védenceik felmentését kérték.
tovább »
Debrecen - A védőbeszédekre reflektálva dr. Sódor István fellebbviteli főügyész elmondta: az ügyvédek által a legnagyobb össztűz az elsőfokú ítélet tényállására zúdult annak megalapozatlanságát hangsúlyozva, illetve a bíróságnak felrótták az indoklási kötelezettség elmulasztását.
tovább »
Budapest, 2012. február 29., szerda (MTI) - Pszichológusok tanúkénti meghallgatásával folytatódott a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő fegyveres és Molotov-koktélos támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere szerdán a Budapest Környéki Törvényszék előtt.
tovább »
Figyelmetlenség okozhatta azt a közlekedési balesetet, amely szerda reggel történt Nádudvar és Egyek között, ahol két kisteherautó ütközött. A balesetben egy fő súlyosan megsérült.
1 tovább »
A szerda délelőtt a fővárosi Colosseum Casinóban - az elsőfokú bíróság szerint - elkövetett zsarolás körül forgott.
tovább »
Debrecen - 2002 után ismét körzeti megbízottat megbízottat neveztek ki a városrészben.
tovább »
Debrecen -Vélhetően szerelemféltés miatt ölte meg a 22 éves B. Antal Valentin napon azt a 30 éves férfit, akinek holttestét február 15-én fedezték fel Polgáron, egy lakatlan házban.
tovább »
Debrecen - A védői perbeszédekkel már megkezdődött szerda délelőtt a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtáblán a hétfő óta zajló, a „fekete sereg” néven elhíresült bűnszervezet tagjai elleni büntetőper. Kövesse velünk nyomon a tárgyalóteremben zajló maffiapert!
tovább »
Halálos közlekedési baleset történt szerda délelőtt a 42-es főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között, ahol személyautó és egy nyerges vontató ütközött.
tovább »
Két főt súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba szerda kora reggel a 4-es számú főúton történt baleset helyszínéről, amely nem messze az ebesi letérőtől következett be.
tovább »
Rövid időn belül elfogták feltételezett gyilkosát annak a 30 éves polgári férfinak, akinek holttestét február 14-én fedezték fel egy lakatlan házban.
tovább »
Debrecen, 2012. február 29., szerda (MTI) - Ketten súlyosan megsérültek, amikor két személygépkocsi összeütközött szerda reggel a 4-es számú főúton Debrecen és Hajdúszoboszló között - közölte a térségi mentőszolgálat mentésvezetője az MTI-vel.
tovább »
A 4-es számú főúton, a 211-es kilóméterszelvénynél, Debrecen és Hajdúszoboszló között két személygépkocsi ütközött elsődlegesen két fő sérültről kaptunk információt.
tovább »
Debrecen - Orbán Viktort akarták lejáratni rajta keresztül - írta a maffiaszervezet működtetésével vádolt Magyar Róbert.
tovább »
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálatot folytat az alábbi közúti közlekedési baleset ügyében:
tovább »
Hajdúsámson - A krízis átvészeléséhez vitt adományt pénteken a Vöröskereszt Debrecen Területi Szervezete annak a családnak, amelynek a háza porig égett a közelmúltban Hajdúsámsonban.
tovább »
Debrecen - Érdekesen kezdődött a maffiaper kedden a Debreceni Ítélőtáblán, ugyanis a fővádlott, Magyar Róbert édesanyja hétfőn, a tegnapi ülés végén egy géppel írott levelet adott át a táblabíróság biztonsági szolgálatának.
tovább »
Debrecen - A szökésben lévő fő vádlotton kívül is voltak hiányzók, de nincs jelentősége.
tovább »
Debrecen, 2012. február 27., hétfő (MTI) - A szökésben lévő elsőrendű vádlott, Magyar Róbert távollétében, rendkívüli biztonsági intézkedések közepette kezdődött meg a "fekete seregként" elhíresült bűnszervezet tagjainak másodfokú tárgyalása hétfőn a Debreceni Ítélőtáblán.
tovább »
Debrecen - Az alvilági „Ragyás Tóni” meggyilkolása, leszámolási kísérlet más fajsúlyos bűnözőkkel, sikertelen akció egy mátészalkai jövedéki orgazda megölésére, gengszterfilmbe illő lövöldözés egy fővárosi diszkónál: egyebek mellett ezeket is a Magyar Róbert (42) vezette, „fekete seregként” ismert bűnszervezet tagjainak terhére rótta a vádhatóság, majd részben az elsőfokon eljáró Fővárosi Bíróság.
tovább »
Járőr szolgálatot ellátó polgárőrök péntek késő délután a Kossuth utcán található templom közelében egy földön fekvő férfit vettek észre.
1 tovább »
A Debreceni Rendőrkapitánysággal előre egyeztetett járőr szolgálatot láttak el a Debrecen Városáért Közhasznú Polgárőr Egyesület polgárőrei Debrecen belvárosában.
1 tovább »
Görbeháza - Anya és két gyermeke sérült meg, amikor kigyulladt egy családiház előtere Görbeházán, a Vereczkei utcában.
tovább »
Debrecen - A bűnszervezet feje szökésben van, de így is rendhagyó biztonsági készültség várható.
tovább »
Debrecen - Érdemes odafigyelni, különben 1490 forintunktól szabadítanak meg bennünket.
tovább »
Debrecen - A leégett vályogházban gyertyával világítottak és sparhelttel fűtöttek.
tovább »
Debrecen - Még csütörtökön elhunyt az a 61 éves férfi, aki aznap délután szenvedett közúti balesetet a 33-as főút debreceni bevezető szakaszán, a házgyári kereszteződésnél.
tovább »
Tegnap 22 óra 50 perckor az Országos Mentőszolgálat munkatársa tett bejelentést a rendőrségre, hogy egy hozzájuk érkezett bejelentés szerint Debrecen, Tegez utcán egy lakóépület lángokban áll.
tovább »
Sok kicsi sokra megy elven újfajta átverősdi bosszantja a gyanútlanul beugrók kedélyeit. Egy magát futárnak mondó személy becsengetve a lakásokba arra hivatkozván, hogy csomagot hozott az éppen nem otthon tartózkodó családfőnek - van példa annak közvetlen átejtésére is -, 1490 forintért egy csomagot kézbesít.
tovább »
Nem tisztem megítélni, hogy milyen szakember a Sípos Utcai Óvoda vezetője, s nem tudom, hogy a beosztottjával szemben alkalmazott megtorláson kívül – ami miatt az Egyenlő Bánásmód Hatóság elmarasztalta, de most az önkormányzat nem indított ellene fegyelmi eljárást, pedig Kósa Lajos előterjesztőként még javasolta – terheli-e más visszásság. Ratalics László jegyzete
tovább »
Kigyulladt, majd szinte porig égett egy lakóházként használt melléképület Debrecenben a Tegez utcán, ahol apa és 15 éves fia lelte halálát csütörtök éjszaka.
tovább »
Debrecen - Egy áruszállító kisbusz és két személyautó ütközött csütörtök délután Debrecenben a Balmazújvárosi úton, ahol egy fő súlyosan, másik három pedig könnyebben sérült.
tovább »
Debrecen - Együttműködési megállapodást írt alá szerdán a megyei balesetmegelőzési bizottság nevében dr. Fekete Csaba dandártábornok, rendőr főkapitány és a Hajdú-Bihari Motorosok Egyesületének elnöke, Papp Sándor.
tovább »
Csütörtökön írta alá a Hajdú-Bihar Megyei Balesetmegelőzési Bizottság részéről Dr. Fekete Csaba r. dandártábornok főkapitány és a Hajdú-Bihari Motorosok Egyesületének elnöke Papp Sándor a két szervezet közötti együttműködési megállapodást.
tovább »
Ártánd - Több, mint 15 kilométer hosszan torlódnak a kamionok a 42-es főúton az ártándi határátkelőhely irányába a szerda délután megkezdett szigorított ellenőrzésnek köszönhetően.
tovább »
Nyolc hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélték szerdán, Kecskeméten azt a debreceni szurkolót, aki tavaly előtt májusban összevert egy biztonsági őrt a kecskeméti stadionban - értesült a HavariaPress.
tovább »
Debrecen - Egy garázsmenetes autóbusz és egy piros Suzuki ütközött csütörtök reggel a Derék utcán a Jégpályával szemben, hála a lejegesedett útszakasznak.
tovább »
Egy áruszállító kisbusz és két személyautó ütközött csütörtök reggel a Kassai úton, nem messze GÖCS átjárótól. Egy személy megsérült a balesetben.
tovább »
Debrecen - Debrecenben a Derék utcán egy személygépkocsi és egy garázsjáratos busz ütközött, személyi sérülés nem történt. Torlódásra kell készülni.
tovább »
Debrecenben a Kassai úton a GÖCS átjárónál két személygépkocsi ütközött, egy fő könnyebben sérült. Torlódásra kell készülni.
1 tovább »