Debrecen - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el és 18 személyt állítottak elő a rendőrök, köztük 3 főt bűncselekmény elkövetése miatt, 2 személyt körözés alapján.
tovább »
Debrecen – Olvasónk hívta fel a figyelmünket néhány parkolóra, amiket elvileg mozgáskorlátozottaknak alakítottak ki. Az ott indokolatlanul várakozók komoly bírságra számíthatnak – írta, hozzátéve: őt magát is megbüntették, de nem szándékosan vétett.
tovább »
Hajdúnánás - Kigyulladt egy családi ház és a mellette álló melléképület Hajdúnánáson csütörtök délután.
tovább »
Hajdúnánás, 2013. április 25., csütörtök (MTI) - Kigyulladt egy családi ház és a mellette álló melléképület Hajdúnánáson csütörtök délután, a lángok megfékezésén jelenleg is dolgoznak a tűzoltók - közölte a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
tovább »
Abod, Debrecen, Miskolc - Hatályon kívül helyezte az ítélőtábla a törvényszék elsőfokú ítéletét.
tovább »
Debrecen – Két ittas kerékpárossal szemben intézkedtek a járőrök április 23-án este a cívisvárosban.
tovább »
Debrecen – Elfogták a nyomozók kedd este azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április 18-án biciklit lopott el egy Kishegyesi úti nagyáruház előtti kerékpártárolóból.
tovább »
Debrecen – Élelmiszerlopáson értek kedd délelőtt egy 76 éves nőt az egyik debreceni nagyáruházban. A nő csirkecombot és joghurtot vitt volna el az üzletből, de a biztonsági őrök észrevették és értesítették a rendőrséget.
tovább »
Miskolc - Két évvel ezelőtt Miskolc polgármestere 74 feljelentést tett - a nyomozások felét lezárták, egyelőre nincs gyanúsított.
tovább »
Görbeháza - Belehalt fejsérülésébe az a férfi, aki hat méterről zuhant le egy görbeházi építkezésen hétfőn - mondta el lapunknak Dr. Pápai György regionális orvosigazgató.
tovább »
Debrecen - Órák alatt elkaptak egy afgán molesztálót – írtuk múlt csütörtökön. Az olvasónk által elmondottak szerint a DKV forgalomirányítója nagyban hozzájárult a sikerhez, ezt a közlekedési társaság vezérigazgatója – mint mai közleményükből kiderült – jutalommal hálálta meg.
tovább »
Debrecen – A debreceni rendőrkapitányság beszámolója alapján az elmúlt évben száz emberből öt vált valamilyen bűncselekmény sértettjévé a cívisvárosban.
tovább »
Debrecen - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2013. április 22-én 7 személyt fogtak el, 25 személyt állítottak elő a rendőrök, közülük 12 főt bűncselekmény elkövetésnek gyanúja miatt. Megyénk közútjain egy súlyos és három könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Biztonsági intézkedésre 4 esetben került sor.
tovább »
Magyarország Rendőrségének Napján – 2013. április 24-én – szünetel az ügyfélfogadás a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon, valamint az illetékességi területén lévő (helyi) rendőrkapitányságokon és határrendészeti kirendeltségeken.
tovább »
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 11 óra 30 perc körüli időben a 47. számú főúton Sáránd és Derecske közötti szakaszán - adta hírül a police.hu.
tovább »
Életveszélyes sérülést okozott az a Hajdúsámson-Sámsonkerti férfi, aki a közös italozás során egy vita hevében megszúrta ismerősét. A 23 éves férfit őrizetbe vették - adta hírül a police.hu.
tovább »
Debrecen - Tényleges életfogytiglani fegyházbüntetést kért az ügyész hétfő délelőtt arra a 38 éves férfire, aki a vád szerint két idős emberrel végzett Debrecenben 2010 elején. R. Zsolt Gyula a nyomozás során feltáró jellegű, részletes beismerő vallomást tett a két bűncselekményről, majd később, a bírósági szakban már úgy védekezett, hogy csak az egyik emberölést követte el.
tovább »
Hajdúszovát - Éjjel 11 óra után riasztották a tűzoltókat Hajdúszovátra, a Kállai Éva utcába, ahol egy lakókocsi teljes terjedelmében égett.
tovább »
Debrecen, 2013. április 20., szombat (MTI) - Határsértőket fogtak el a rendőrök, illetve a polgárőrök a magyar-román határszakaszon, a négy afgán és egy pakisztáni férfit a debreceni menekülttáborba szállították - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombaton az MTI-vel.
tovább »
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 12 személyt fogtak el és 25 személyt állítottak elő a rendőrök, köztük 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 személyt körözés alapján, míg 5 személyt az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt fogtak el.
tovább »
Debrecen - Több gépkocsi kerékgumiját szúrták ki péntekről szombatra virradóan ismeretlenek Debrecenben, a Kishegyesi út 58. és 70. szám között.
tovább »
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el körözés alapján és 25 személyt állítottak elő a rendőrök.
tovább »
Hajdúhadház - Végső elkeseredésükben demonstrációra készülnek jövő héten az erdőtulajdonosok Hajdúhadházon.
tovább »
Debrecen - „Bejelentést tettem, bár magam sem hittem, hogy lesz értelme.”
tovább »
Budapest, 2013. április 18., csütörtök (MTI) - Legkorábban május elején megkezdődhetnek a perbeszédek a romák elleni támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperében - közölte Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-vel.
tovább »
Budapest, 2013. április 18., csütörtök (MTI) - Fokozott sebességellenőrző akciót tart a rendőrség az ország egész területén csütörtöktől szombatig az ország egész területén, a sebességméréshez az összes mobil és fix sebességmérőt bevetik - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu honlapon.
tovább »
Debrecen - A Diószegi utca és a Borzán Gáspár utca kereszteződése és az állatkórház közötti szakaszon két személygépkocsi ütközött.
tovább »
Debrecen - Debrecen kivezető szakaszán a Vámospércsi út 5. kilométerkövénél baleset történt, amely során egy Volkswagen személygépjármű és egy autóbusz összeütközött.
tovább »
Debrecen, 2013. április 17., szerda (MTI) - Egy család négy tagját ítélte el szerdán nem jogerősen a Debreceni Járásbíróság azért, mert 2010-ben bántalmaztak egy velük szemben intézkedő vasúti ellenőrt - közölte Tatár Tímea törvényszéki sajtószóvivő az MTI-vel.
tovább »
Debrecen, 2013. április 17., szerda (MTI) - Félpályán megindult a forgalom a 47-es főúton Berettyóújfalu és Tépe között, ahol szerda délelőtt frontális karambol miatt volt terelés - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
tovább »
Debrecen, 2013. április 17., szerda (MTI) - Tíz év börtönre ítélt emberölés kísérlete és testi sértés miatt jogerősen a Debreceni Ítélőtábla egy ópályi férfit, aki 2011-ben megszurkált egy testvérpárt - közölte Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője szerdán az MTI-vel.
tovább »
Berettyóújfalu - Lakott területen belül Berettyóújfaluban fotózták le a rendőrök a képen látható személygépkocsit.
tovább »
Berettyóújfalu - Rendőri forgalomirányítás mellett félpályán megindult a forgalom a 47-es számú főúton Tépe és Berettyóújfalu között.
tovább »
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2013. április 16-án 12 személyt fogtak el, 27 személyt állítottak elő a rendőrök, közülük 3 főt körözés alapján, 5 főt bűncselekmény gyanúja miatt.
tovább »
Debrecen, 2013. április 17., szerda (MTI) - Kamion és kisteherautó ütközött frontálisan a 47-es úton Berettyóújfalu és Tépe között szerda délelőtt, a helyszínelés miatt teljes szélességében lezárták az érintett szakaszt - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
tovább »
Berettyóújfalu – Kamion karambolozott frontálisan kisteherautóval szerda délelőtt a 47-es főúton Tépe és Berettyóújfalu között – értesültünk a rendőrségtől.
tovább »
Debrecen - Az agresszív család két fiatalkorú lányát is elítélte a járásbíróság.
tovább »
Miskolc - „Nem érdekli, ki az illető, bárki van ott az adott pillanatban, azt fogja bántalmazni...”
tovább »
Debrecen, 2013. április 16., kedd (MTI) - Folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés bűntette miatt jogerősen 13 év fegyházra ítélte Sz. Józsefet kedden a Debreceni Ítélőtábla Elek Margit vezette büntetőtanácsa - közölte Fórizs Ildikó, a táblabíróság szóvivője az ítélethirdetést követően az MTI-vel.
tovább »
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2013. április 15-én 8 személyt fogtak el, 11 személyt állítottak elő a rendőrök, közülük 1 főt körözés alapján. Megyénk közútjain egy könnyű és egy súlyos sérüléssel járó közlekedési baleset történt. Biztonsági intézkedés 8 esetben történt.
tovább »