2009. március 22-én 06.00 óra
körüli időben Debrecenben, a Csapó
utcán egy 24 éves debreceni lány
épp szórakozásból tartott
hazafelé.
Amint hazafelé sétált egy
kerékpáros fiatalemberrel
találta magát szemben, aki
leszólította és puszit kért
tőle. A fiatal nő úgy tett, mintha nem
is hallotta volna a
„felkérést”, a férfit
figyelemre sem méltatta, ment tovább a
közeli lakásuk irányába.
A sértett a lépcsőházban
épp a liftre várt, amikor ismét
feltűnt – a lépcsőházba
mögötte beosonó – fiatalember,
aki továbbra is puszit szeretett volna, majd
miután nem kapott egyre
erőszakosabbá vált, a fiatal
lányt ruháján keresztül
fogdosni kezdte. A lány ekkor
segítségért
kiáltott, melynek következtében az
elkövető elmenekült a
helyszínről.
A mellékelt grafikai rajzon
látható elkövető 20-25
év körüli, 175-180 cm magas,
erős, sportos testalkatú,
hosszúkás arcú, barna
szemű. Aznap kora reggel
sötétkék színű –
fehér szegélyű, fekete alapon,
élénkkék színű pirelli
feliratos – base-ball sapkát, illetve mobil-1
feliratú motoros dzsekit viselt. A Debreceni
Rendőrkapitányság, Bűnügyi
Osztálya az ügyben szemérem elleni
erőszak miatt folytat eljárást.
Várjuk azon személyek
jelentkezését, akik felismerik a
mellékelt grafikai rajzon látható
fiatalembert, kilétével,
tartózkodási helyével, illetve a
történtekkel
összefüggésben bármilyen
érdemleges információval
rendelkeznek.
Jelentkezni lehet személyesen a Debreceni
Rendőrkapitányságon (Debrecen, Budai
Ézsaiás u. 4. szám „E”
épület Fszt/2. számú hivatali
helyiségében) vagy telefonon az
52/516-400/ 27-30-as telefonszámon, illetve a
107-es, 112-es segélyhívókon.