2010.09.1 12:43; Frissítve: 2010.09.1 12:43


Közúti baleset szemtanúit keresi a rendőrség Debrecenben

Közúti baleset szemtanúit keresi a rendőrség Debrecenben
A Debreceni Rendőrkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálatot folytat az alábbi közúti baleset ügyében.

A rendelkezésre álló adatok alapján egy 55 éves, debreceni férfi 2010. 08. 26-án 12:55 óra körüli időben az általa vezetett JVF-941 forgalmi rendszámú személygépkocsival közlekedett Debrecen,Széchenyi utca 63. számú épület udvaráról a Széchenyi utca úttestje felé. A Széchenyi utca úttestjére ráhaladva balra akart kikanyarodni a Zelemér utca irányába, melynek során járműve elejével összeütközött a neki balról a Széchenyi utcán a Zelemér utca irányából, egy 29 éves debreceni lakos által vezetett UHW-878 frsz-ú motorkerékpárral. Az ütközés következtében a motoros férfi az úttesten motorkerékpárjával elesett és nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett.

 

A körülmények tisztázása érdekében szemtanúk jelentkezését várjátk

 

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Rendőrség kéri, hogy jelentkezzenek azok a személyek, akik aznap a környéken jártak, észlelték a balesetet; annak körülményeiről bármilyen érdemleges információval rendelkeznek.

Jelentkezni lehet személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság, KözlekedésrendészetiOsztályán (Debrecen, Budai Ézsaiás u. 4. szám “D” épület I/5. sz. hivatali helyiségében ) illetve telefonon munkaidőben az 52/516-400/25-41-es melléken, vagy az éjjel-nappal ingyenesen hívható 107-es, vagy 112-es  segélyhívókon.

 A bejelentő személyét a rendőrség mindig bizalmasan kezeli!

Kelemen Éva r. hadnagy
sajtószóvivő

Forrás: Hajdú Police


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK HAON Sziréna
Gyalogos gázolás a Rákóczin
Debrecenben a Rákóczi 30. szám előtt tolató személygépkocsi gyalogost ütött el, aki könnyebb sérüléseket [...] tovább »
Debreceni Ítélőtábla: Majdnem felakasztotta a gyerekét
Debrecen, Tiszacsege - A vádlott minden áron kikényszerítette volna a párjából, hogy megcsalta őt. tovább »
Debreceni Ítélőtábla: Gyermeke felakasztásával riogatott
Debrecen, Tiszacsege - Gyermeke felakasztásával fenyegetőzött az a tiszacsegei férfi, aki szerdán áll a Debreceni [...] tovább »
Fokozott ellenőrzés a hosszú hétvégén
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság és a Román Köztársaság Bihor Megyei Rendőr-főfelügyelőség [...] tovább »
Baleset a 4-es főúton
A 4-es számú főút 209+200km szelvényben Ebes-Debrecen közötti szakaszán utóléréses személyi sérüléssel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés