2008.08.27 12:18; Frissítve: 2008.08.27 12:18


Lesz „ne mulass” a tinisofőröknek!

Lesz „ne mulass” a tinisofőröknek!
Nyíregyháza – A diszkóbalesetek magas száma miatt tervezik a próbajogosítvány bevezetését, amelyben kilométer, -és idő korláthoz kötnék a frissen levizsgázott vezetőket.

Minden húsz év alatti „frissjogsis” csak a saját országában, és csak próbajogosítvánnyal vezessen – ezt szeretné Magyaraországon elérni Kondorosi Ferenc kormánybiztos.

A szabálymódosításra talán a statisztikák adhatnak nyomatékos magyarázatot: minden tizedik személyi sérüléssel végződő közlekedési balesetet 17-20 éves sofőrök okoznak, ezért jövőre szigorítanák a jogosítványhoz jutás feltételeit. A motoros kategóriához hasonlóan az autósoknál is előírnák, hogy a kezdő sofőrök nem vezethetnek nagy teljesítményű gépkocsikat.

Ez azonban nem elég: pszichológiai vizsgálattal szűrnék ki a jelentkezők közül a túl agresszív sofőrjelölteket, külföldre pedig csak felnőtt kísérővel közlekedhetne a fiatal autós. A próbajogosítvány tulajdonosa egy év gyámság, illetve 30 ezer, kísérő mellett megtett kilométer után csak akkor kaphatna végleges jogosítványt, ha próbaidősként nem követett el semmiféle szabálysértést. Ellenkező esetben a „felnőtt” jogosítványért újra vizsgáznia kell.

Meg kell rá érni

Katóné Mária motorosokat és autósokat egyaránt oktat, tanítványaival sokat beszélgettek már a próbajogosítvány bevezetéséről. – Jó döntés volt, hogy a motorosoknál bevezették a köbcenti-kategóriákat, ezt a megoldást lehetne a személyautókra is alkalmazni, mivel a fiatal a járművezetői vizsga letétele után nagyteljesítményű autóba ül bele, nem ura a lóerőnek, ezért történik olyan gyakran súlyos baleset – mondja.

A szakoktató a kísérő jelenlétét viszont nem támogatja. – Egy többgyermekes, középkorú családanya mellé szinte lehetetlen állandó kísérőt ültetni, másrészt a vezetés egyik lényege, hogy önállóan tudja vezetni a gépkocsit, a kísérő pedig felülbírálhatja a még bizonytalan vezetőben a rutinpályán és a forgalomban betanult helyes beidegződéseket – tette hozzá.

A másik probléma, hogy sokan hiába leteszik a vizsgát, a fiókba vándorol a rózsaszín plasztikkártya, hosszú hónapok múlva veszik csak elő, addigra viszont a felszedett kevéske rutin is megkopik.

- Egy teljesen kezdőt nem lehet megtanítani autót vezetni egy hónap alatt, de nem is szabad siettetni, lelkileg is meg kell érni az autóvezetésre – mondja Mária. A pszihológiai vizsgálattal kapcsolatban az oktató hozzátette: nem volt még olyan tanuló a megyében, aki a PÁV minősítés szerint ne lett volna alkalmas a járművezetésre.

- Én attól tartok inkább, hogy sokak nem fogják használni a próbajogsit, csak akkor fogják elővenni, ha lejár az időbeni korlátozás és teljes értékű tagjai lesznek az autóstársadalomnak.

Nemzetközi vezetői engedélyek

Magyarországon szabályokhoz kötik az elsőként szerzett nemzetközi kategóriás vezetői engedélyek kiadását. A jogosítvány a sikeres vizsga napjától számított két évig kezdő vezetői engedélynek minősül, ezért a „B” és „C” kategóriákban kezdő vezetői engedéllyel pótkocsit nem lehet vontatni, a motorkerékpáron pedig utast nem lehet szállítani.

Kapcsolódó cikkek:

- Varró Zsolt -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Felavatták az egri vár megújult kapuit
Eger, 2012. február 11., szombat (MTI) - Megújult az egri vár főbejárata, illetve a Varkoch-kapu; a beruházást [...] tovább »
Bánkúton valamennyi sípályát megnyitottak
Miskolc, 2012. február 11., szombat (MTI) - Valamennyi pályát megnyitották a síelők és a szánkózók előtt a [...] tovább »
Négy település maradt víz nélkül Hevesben
Eger, 2012. február 11., szombat (MTI) - Négy Heves megyei településen szűnt meg a vízszolgáltatás szombat [...] tovább »
Milyen idő várható?
Északkeleten legfeljebb hószállingózásra lehet számítani. tovább »
Helyreállt a vízszolgáltatás Miskolcon
Miskolc, 2012. február 11., szombat (MTI) - Helyreállt a vízszolgáltatás szombat délre Miskolc diósgyőri [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása