2007.05.9 19:45; Frissítve: 2007.05.9 19:45


Cotton Club Singer országos “leánybemutató” turné

Cotton Club Singers Cotton Club Singers
Nyíregyháza – Szerdán ért nyíregyházi koncertállomására a méltán népszerű Cotton Club Singer országos “leánybemutató” turnéja.  Cotton Club Singers 2007.05.09.

Kollégánk a koncerten járt: „Két nap is besütött!”

László Boldizsár és Fehér Gábor röviden ezzel a mondattal köszöntötte a Cotton Club Singers két új tagját. Szerda este ugyanis Nyíregyházára érkezett az együttes országjáró körútja. Mezőfi Gabriella és Bartus Patrícia a Kodály Zoltán Általános Iskola hangversenytermében mutatkozhatott be a nyíregyházi közönség előtt.

A koncert szünetében pedig rövid interjút készítettünk az együttessel, amikor a változásokról, fellépésekről és terveikről beszéltek.

Ha már Országos Leánybemutató Turnéról beszélünk, ismerjük meg a lányokat!

Mezőfy Gabriella: A Toldy Mária által híressé vált Musical Stúdióbam tanultam, ahol Kővári Judit kezei alá kerültem. Itt ismertem meg Patríciát, így amikor kiderült, hogy minket vettek be a csapatba, nagyon örültem. Az utóbbi éveket Németországban, Stuttgarban és Hamburgban töltöttem.

A Vámpírok bálján főszerepet kaptam, emellett szólóprogramokban és musicalgálákon is szerepeltem.  A Cotton Club Singers tagjait már régóta ismerem. Az 1999-es eMeRTon Gálán találkoztunk először. Amikor véglegesen eldőlt, hogy tagcsere lesz a csapatnál, Boldizsár felhívott, hogy lenne e kedvem csatlakozni. Megtanultam néhány dalt, majd a meghallgatás után jött a hír, hogy jöjjek. Majd kiderült, hogy Patrícia lesz a másik új lány a csapatban. Azután nagyon felgyorsultak az események.

Bartus Patrícia:Kisvárdán születtem, így most egy kicsit hazalátogatok ezzel a nyíregyházi koncerttel. A szüleim is eljöttek, hogy megnézzék és meghallgassák az együttest. A zenével már kicsi korom óta foglalkozom. Mint Gabi említette, Kővári Juditnál tanultunk. Az iskola befejezése után amerikai turnén vettünk részt. A Pesti Magyar Színház Színiakadémiájának növendéke voltam, majd a Magyar Színház társulatának tagja lettem.

Bár a színházat most fel kell hagynom, de nem bántam meg a döntést, hogy a Cotton Club Singerst választottam.

A Cotton Club Singers honlapján az olvasható: „A tagcsere új lendületet, új hangzást és új műsort is eredményezett úgy, hogy a stílus, a swing megmaradt.” Tehát a rajongók megnyugodhatnak; nincs szó feloszlásról, sem új együttesről?

László Boldizsár: Természetesen változásokkal jár a két lány érkezése. De a közhiedelemmel ellentétben szó sincs arról, hogy az együttes feloszlana! A két lány, Mezőfi Gabriella és Bartus Patrícia érkezése persze magával hoz némi változást. De az együttes az eddig megszokott stílusától nem válik meg.

A lányoknak jobban kell alkalmazkodni, ami zeneiséget hoztak, csak nyomokban találkozik azzal, amit a Cotton Club Singers képvisel. Ehhez hozzájárul, hogy úgymond fel kell adniuk bizonyos dolgokat, mint Gabinak a hamburgi koncerteket, vagy Patríciának a színházat.

Az év eleji, januári Premieren óriási hangulat fogadta az új felállású csapatot. Mit várhatnak szerda este a nézők a Szabad a Swing! elnevezésű koncerten

László Boldizsár: Valóban, január 25-én a Premier című koncerten az Uránia filmszínházban mutattuk be a két új énekesnőjét, Mezőfi Gabriellát és Bartus Patríciát.

Az új csapat nemcsak személyekben, de hangzásában is megújult. Nehéz időszakon vagyunk túl. Jelentős változással járt Kozma Orsi és Szűcs Gabi távozása. Most azonban az új felállással járjuk az országot. Nyíregyházán is egy fergeteges hangulatú koncert várja a közönséget humorral, jókedvvel fűszerezve.

Hazai és külföldi dallamok is felcsendülnek. Többek között a Kft együttes Afrikája, vagy az új maxi CD-ről a Kapaszkodj, kis paradicsom, és még sok más megszokott és új sláger.

A Szabad a Szving! Országos Leánybemutató Turné hamarosan véget ér. Milyen fellépésekre készültök a közeljövőben?

László Boldizsár: Igen, az országos turné lassan véget ér. Még Miskolcon és Törökbálinton vár ránk a közönség. Aztán június 6-odikán a Margitszigeten lépünk fel a Rádió Aranykora című műsorunkkal. Mindeközben készülünk a hollandiai Breda Jazzfesztiválra, ami egy teljesen más vonalú koncert lesz, mint amit a hazai közönség itthon láthat és hallhat.

Kicsit kiszakadunk, mást csinálunk, ott mást is kértek. Sinatra és Abba est vár ránk, amire még gyakorolni és készülni kell.

Az új formáció új albummal, új tervekkel áll a jövő elé?

László Boldizsár: Már megjelent a Szabad a szwing! elnevezésű maxi CD-nk, melyen már az új formáció hallható, és a helyszínen is megvásárolható. Ez öt dalt tartalmaz, új hangzásban. Tervek meg természetesen mindig vannak. Koncertek, fellépések sora vár ránk.

Szerdán ért nyíregyházi koncertállomására a méltán népszerű Cotton Club Singers országos “leánybemutató” turnéja, melyre olvasóink kedvezményesen válthattak jegyet.

 



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Szabolcs-Szatmár-Bereg
A rossz kémény kemény téli következményei
Nyíregyháza - Télen számít csak igazán a kéményünk állapota, mivel a nem megfelelően karbantartott [...] tovább »
Közösségben születő közművelődési értékek Kisvárdán
Kisvárda - A „Kultúrházak éjjel–nappal” országos program meghirdetésével, illetve megrendezésével a [...] tovább »
Mentés magasból, mélyből, jég alól, és kútból
Nyíregyháza - A hétvégén rendezték meg a Nyír Mentő Csoportban területi polgári védelmi szervezetet alkotó [...] tovább »
Kisvonattal ütközött egy autó Oroson
Oros - Szombaton koradélután egy utánfutót vontató Opel tartott a 41-es főút felé a Vezér utcán. A vasúti [...] tovább »
Új számmal jelentkezett a Záhonyi Zóna
Záhony - A napokban megjelent a Záhonyi Zóna című helyi lap legfrissebb száma. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása