Lewis Hamilton belgiumi győzelme után arra készül, hogy ismét megnyerjen egy legendás, nagy múltú viadalt, míg Fernando Alonso Itáliában igyekszik életben tartani a Ferrari világbajnoki reményeit.
A világbajnoki éllovas Hamilton úgy nyilatkozott a napokban, hogy Silverstone, Monaco és Spa után szeretne Monzában is győzelmet ünnepelni, s ezzel mind a négy legendás, nagy múltú aszfaltcsík trófeáját megszerezné. A monzai pálya a leggyorsabb a Forma–1-es naptárban, s tény, van esélye a jó szereplésre a McLarennek. Ehhez természetesen lesz egy-két szava a Red Bull, valamint a Ferrari versenyzőinek is. Az olasz istálló hazai pályán bizonyíthat, mindenesetre a világbajnoki tabella ötödik helyén álló Alsonsónak fontos lenne minél több pontot szerezni, hogy versenyben maradjon az év végi elsőségért. Sebastian Vettel (Red Bull) – aki legutóbb, Spában Jenson Buttont (McLaren) is elütötte a pontszerzés lehetőségétől – nyilván próbál javítani és nem leszakadni az összetettben csapattársától, a második helyen álló Mark Webbertől, aki viszont nagyon kiegyensúlyozottan teljesít ebben az esztendőben.
A Spában kiválóan szereplő Robert Kubica (Renault) talán még szintén beleszólhat az Olasz Nagydíjért és a pontokért folytatott harcba.
Egy szomorú évforduló kapcsolódik idén a monzai pályához: épp a napokban volt kereken negyven éve, hogy halálos balesetet szenvedett a Parabolica kanyarban Jochen Rindt. Az osztrák pilóta halálakor vezette a világbajnokságot – majd meg is nyerte azt. Ő a sportág egyetlen posztumusz világbajnoka.
Az Olasz Nagydíj időmérő edzése szombaton 14 órakor kezdődik, míg a futam rajtja vasárnap, ugyancsak 14 órakor lesz.
A világbajnokság állása
Versenyzők
1. Lewis Hamilton (McLaren) 182 pont
2. Mark Webber (Red Bull) 179
3. Sebastian Vettel (Red Bull) 151
4. Jenson Button (McLaren) 147
5. Fernando Alonso (Ferrari) 141
6. Felipe Massa (Ferrari) 109
7. Robert Kubica (Renault) 104
8. Nico Rosberg (Mercedes) 102
9. Adrian Sutil (Force India) 45
10. Michael Schumacher (Mercedes) 44
Csapatok
1. Red Bull-Renault 330 pont
2. McLaren-Mercedes 329
3. Ferrari 250
4. Mercedes 146
5. Renault 123