Kézilabda. A hét végén elkezdődik a női élvonalbeli kézilabda-bajnokság, ahol a DVSC-Korvexcsapatának igen komoly tervei vannak. Az egyik internetes fogadóiroda várakozása szerint a pontvadászatot a bajnoki címvédő Győri Audi ETO nyeri, ám a Rába-partiak mögött hatalmas lesz a tülekedés, a Loki, a Vác és a Ferencváros szinte azonos eséllyel száll harcba a dobogós helyezésekért, míg őket – alig lemaradva – a Békéscsaba követi a képzeletbeli rangsorban.
Pontos célok
– Osztom ezt a véleményt. A realitásokat figyelembe véve valóban a Győr a legnagyobb favorit, s a dobogóért vívott csatában óriási harc várható a Loki, a Vác és a Fradi között. Az edzőmérkőzéseken azt tapasztaltam, hogy a Békéscsaba még ezen csapatok mögött jár, azaz jónak tűnik a fogadóiroda prognózisa – nyilatkozta a Naplónak Köstner Vilmos, a DVSC-Korvex vezetőedzője.
Mint minden csapatnál, a Lokinál is megfogalmazták a célkitűzéseket, ezek szerint a bajnokságban a dobogón kell végezniük a lányoknak (minimum a tavalyi második helyet azért jó lenne megszerezni), a Bajnokok Ligájában bejutni a csoportkörbe, ahol legalább a KEK-et érő harmadik helyet megcsípni, míg a Magyar Kupában a finálé az elvárás.
Közel a csúcsformához
– Mindenki tisztában van a célokkal, a klubvezetés elmondta az elvárásokat, amit tudomásul vettünk, s ezzel már nem akarunk foglalkozni a szezon végéig. Azt tudatosítottam a lányokban, hogy ne a végét nézzék a történetnek, mert lépésről lépésre kell haladni, s mindig az előttünk álló feladat a legfontosabb, most éppen a Veszprém elleni debütálás – mondta határozottan a tréner, majd a csapatát vette górcső alá. – Edzői pályafutásom során mindig azt tartottam a legnagyobb erősítésnek, ha együtt tudtuk tartani a csapatot vagy legalább a keret magját. Érzésem szerint az EHF-kupa sikerek kulcsa az állandóság volt, éppen ezért örülök annak, hogy a tavalyi gárda szinte megegyezik az idei kerettel, mindössze Ivana Lovric távozott és Sopronyi Anett érkezett a Lokihoz. Az állandóságnak köszönhetően a nyáron nagyobb hatásfokú munkát tudtunk végezni, aminek remélem, meg lesz az eredménye. Az eltervezett munkát szinte 100 százalékosan elvégeztük, ennek eredményét már viszontláttam az edzőmeccseken. Az utolsó felkészülési mérkőzéseken tapasztalható volt koncentrációhiány és fáradtság, de ezt már orvosoltuk a legutóbbi gyakorlásokon. Persze van még tennivalónk, de nem sok időnk van formába lendülni, már a bajnoki nyitányra közel kell lennünk a csúcsformához, mivel fontos meccsek várnak ránk már a szezon elején.
Győzelemmel kezdeni
A DVSC-Korvexpénteken 18 órától a Veszprém ellen, hazai környezetben, a Hódosban kezdi meg bajnoki menetelését. – A riválisunk tavaly jutott fel az első osztályba, s kifejezetten jó évet produkáltak, hiszen alig maradtak le az 5. helyért vívott rájátszásról. A holtidényben sokat erősödtek, hét rutinos kézilabdázó érkezett hozzájuk. Egyértelmű, hogy nem becsüljük le őket, maximális odafigyelést és erőbedobást kérek a lányoktól. Már többször hangsúlyoztam az öltözőben, minden győztes meccsért 2 pont jár, egyik mérkőzés sem ér többet a másiknál, éppen ezért szükséges mindig a koncentráció. Azt várom a csapattól, hogy jó teljesítménnyel és természetesen győzelemmel indítjuk a bajnokságot, s olyan vonzó produkciót nyújtunk majd a meccseken, amivel elégedett lesz a közönségünk – fogalmazott Köstner Vilmos.
A szakvezető azt is elmondta, a megműtött Mörtel Renátán kívül valamennyi játékos csatasorba állítható.
Csúszik az ankét
Nem a bajnoki debütálás, hanem a szeptember 11-ei, Siófok elleni hazai összecsapás után rendezi a szurkolói ankétot a DVSC-Korvex. Az eredeti időpontban válogatott labdarúgó-mérkőzés lesz Svédország ellen, ezért vélhetően kevesen maradnának a Hódos lelátóján. HBN-BN
Élőben a HAON-on
A DVSC-Korvex–Veszprém összecsapást pénteken 18 órától a Hajdú Online (www.haon.hu) élőben közvetíti.
NB II-ben a kis Loki
A Püspökladány visszalépését követően a DVSC II néven szereplő ifjúsági gárda az NB II Északkeleti csoportjában, a felnőttek között mérettetik meg. A kis Lokia jövő hét végén, a Füzesabony ellen hazai pályán debütál a bajnokságban.