2010.04.11 09:08; Frissítve: 2010.04.11 09:08


Volt elég OXIGÉN – Maratoni futóverseny a Nagyerdőn

Volt elég OXIGÉN – Maratoni futóverseny a Nagyerdőn
Az OXIGÉN Klub szervezésében április 10-én, szombaton, 11 órai kezdettel rajtolt el az I. OXIGÉN Nagyerdei Maraton futóversenyének 297 fős mezőnye.

A Debreceni Köztemető végétől mintegy fél kilométerre kitelepített rajthelyről több korcsoportban, egyéniben és váltóban, női és férfi kategóriában mérhették össze az erőnlétüket a maratoni futók.

A több éves múltra visszatekintő futóverseny szervezői első ízben döntöttek úgy, hogy idén a teljes nyomvonalnak a Nagyerdő adjon otthont.  A néhány tucat érdeklődő és a versenyzők szerencséjére a verseny kezdetére elállt az eső, így a futók optimális körülmények közt vághattak neki a 42 km-es távnak. Az erdő mélyén kijelölt, 5306 méteres pályán 8 kör megtétele után értek célba a versenyzők. A váltóban indulók a negyedik kör végén, 21 km-nél adták át egymásnak a stafétát, ami ebben az esetben a futók bokájára rögzíthető chip volt. Az időmérés, és az ellenőrző pontokon végzett kontroll ugyanis korszerű, elektronikus távméréssel zajlott.

A most megrendezett verseny hivatalosan része a Magyar Szenior Országos Bajnokságnak, a Magyar Honvédség Országos Erdei futóbajnokságának, továbbá a  Magyar Rendőrség maratoni versenyének is.

A kitűnő hangulatú, profi szervezés mellett zajló futóverseny eredményeit délután 17 órakor, a Sportkollégiumban hirdették ki.

A versenyen a következő egyéni eredmények születtek:

Férfi egyéni kategória:

  1. helyezett: Kovács László (1966) Eger, 2:46:04
  2. helyezett: Chrobák Gyula (1967) OXIGÉN Klub, 2:56:13

III.  helyezett: Tihor Csaba (1976) Nyíregyháza, 3:00:12

Női egyéni kategória:

  1. helyezett: Enyediné D. Henriett (1977) Ebes, 3:29:01
  2. helyezett: Angerman Tünde (1973) Veszprém, 3:38:57

III.  helyezett: Hegedűs Erika (1962) DEAC, 3:44:38

A teljes, kategórinkénti, és korcsoportonkénti eredménylisták itt tekinthetők meg:

http://www.oxigenklub.hu/

- Horváth Zsolt -


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Ötcsapatos salakszórás lesz Debrecenben pünkösdhétfőn
Salakmotor - Az elmúlt évben a lengyelek nyerték a debreceni Pünkösd-kupát a magyarok előtt. tovább »
Három évre szerződött a győri női kézilabdacsapathoz Martin
Pannonhalma, 2012. május 24. csütörtök (MTI) - Három évre szóló szerződést kötött a magyar bajnok és [...] tovább »
Úszó Eb: Éremeső az uszodában
Debrecen - Risztov Éva új egyéni csúcsot úszva bronzérmet szerzett hazai közönség előtt. tovább »
Indulhat az NB II-ben a Vasas
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó [...] tovább »
Pars bombaformában, 82,28 méterrel nyert Ostravában
Budapest/Ostrava, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Pars Krisztián kirobbanó formában mutatkozott be [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés