2010.08.29 08:07; Frissítve: 2010.08.29 08:07


Szima Gábor: Bízunk a kedvező döntésben

A DVSC-TEVA elnöke arra kéri a szurkolókat, hogy álljanak a csapat mellé, és biztassák a játékosokat a Videoton elleni rangadón.

Nagyon fontos mérkőzést játszik holnap a DVSC-TEVA, hiszen a másik bajnokesélyes, a Videoton látogat Debrecenbe. A közvélemény azonban még mindig a Máté-üggyel foglalkozik (a védő a Liteksz Lovecs elleni El-rájátszás visszavágóján jogosulatlanul lépett pályára), hiszen veszélybe került a csoportkör. Szima Gábor klubelnök azonban bízik az UEFA kedvező döntésében, és arra kéri a szurkolókat, hogy minél többen látogassanak ki vasárnap az Oláh Gábor utcai stadionba, és biztassák a játékosokat ebben a nehéz helyzetben is.
 
- A Lovecsben elért eredmény a játékosok mentális felkészítését nagyban segítette, biztos, hogy jó hangulatban és pozitív érzésekkel várták volna a Videoton elleni rangadót – nyilatkozta honlapunknak Szima Gábor. – Sajnos a pénteken történt események jócskán beárnyékolják a felkészülést, de bízom benne, hogy a labdarúgóknak sikerül túltenniük magukat a megrázkódtatáson, és százszázalékosan tudnak koncentrálni a mérkőzésre. Nagy szükség lesz a szurkolók segítségére, hiszen a biztatásuk erőt adhat ezekben a nehéz napokban, ezért arra kérünk mindenkit, látogasson ki a stadionba.
 
- Véleménye szerint milyen döntést hoz az UEFA?
 
- Egészen más lenne a helyzet, ha olyan labdarúgó lépett volna pályára, aki piros vagy sárga lapok miatt nem szerepelhetne, és mégis beállítjuk. Máté Péter a klub igazolt labdarúgója, aki nincs eltiltás alatt, vagyis játékjogosultsággal rendelkezik. Ebben az esetben érvénybe kell, hogy lépjen, a fegyelmi szabályzat negyvenegyes paragrafusa, amely szerint nem feltétlenül írják az ellenfél javára a 3-0-s eredményt, ha a játékos, aki jogosulatlanul szerepel, nem befolyásolja döntően a mérkőzés végeredményét. Minden azon múlik, hogy az UEFA hogy ítéli meg a három perc játékot és Máté Péter két labdaérintését. Nagyon bízunk benne, hogy a fair play szelleme lép érvénybe, és olyan döntés születik, amellyel a pályán elért eredmény megmarad.
 
- A történtek miatt várható, hogy lesznek személyi változások a klubon belül?
 
- Pénteken jutott tudomásunkra az eset, válaszolnunk kellett az UEFA kérdésére, hogy mi is történt tulajdonképpen. A klub véleményét, álláspontját le kellett írni és elküldeni a nemzetközi szövetséghez. Ma szombat van, készülünk a vasárnapi, egyik legfontosabb bajnoki mérkőzésünkre, a Videoton elleni rangadóra. Hétfőtől azonban részletesebben foglalkozunk azzal, hogyan fordulhatott elő ez a hiba. Az esetnek természetesen lesz következménye, de néhány szélsőséges szurkoló és szélsőséges újságíró véleményével nem értek egyet abban a tekintetben, hogy feltétlenül fejeknek kell hullani.
 
- A történtektől függetlenül a játékosok megkapják a prémiumot?
 
- Igen, a klub a továbbjutásért járó prémiumot kifizeti a csapat tagjainak, bármilyen döntést is hoz az UEFA.
Forrás: dvsc.hu

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Sport - Foci
Indulhat az NB II-ben a Vasas
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli licencadó [...] tovább »
Meggyanúsított ex-diósgyőriek: G. Tamás és K. Norbert
Bundabotrány: harminckilencre nőtt a gyanúsítottként kihallgatott futballisták száma. tovább »
Labdarúgó Magyar Kupa
A labdarúgó Magyar Kupa Borsod-Abaúj-Zemplén megyei selejtező sorozata 5. fordulójának eredményei. tovább »
Ózdon a Diósgyőr
Ötödik állomásával folytatódott a hazai szinten rendhagyónak számító DVTK Road-show. A piros-fehér [...] tovább »
Bundabotrány – Újabb volt diósgyőri játékosok kerültek képbe
2012. május 23. napján – a 2009. augusztus 26. napján lejátszott Nyíregyháza-Diósgyőr (3:0) Ligakupa [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés