Napló: A tavalyi esztendő volt a csúcs a DVSC történelmében: a Loki minden fronton (bajnokság, Magyar Kupa, Ligakupa, Szuperkupa) az első helyen végzett és tizennégy esztendő után újabb magyar csapatként eljutott a Bajnokok Ligája főtáblájára. Milyen szakmai, illetve anyagi hozadéka volt az említett időszaknak?
Szima Gábor: Úgy gondolom, hogy az elmúlt esztendő, sportszakmai és anyagi szempontból is, a klub történetének legsikeresebb időszaka volt. Igen kiélezett küzdelemben megnyertük a magyar bajnokságot, elhódítottuk a Magyar Kupát és a Ligakupát, emellett bejutottunk a BL csoportkörébe. Mindhárom sorozatot megnyerni és bejutni a BL-be, ez még egyetlen hazai együttesnek sem sikerült eddig.
Természetesen a sportszakmai sikerek hozták magukkal az anyagi sikereket is, a Bajnokok Ligája-szereplésünk kétmilliárd forintos bevétellel járt. Természetesena sikeres nemzetközi szerepléssel jelentősen megnőttek a kiadásaink is, mintegy 400 millió forinttal.
Napló: A többség úgy véli, hogy megismételni szinte lehetetlen az elmúlt idény eredményeit. Ha nem is lekopírozni, de megközelíteni lehetséges-e ezt a rendkívül sikeres idényt? Mik az idei célok?
Szima Gábor: Akár meg is lehet ismételni, de ahhoz, hogy ez sikerüljön, mindennek a helyén kell lennie. Véleményem szerint tavaly minden klappolt, jól sikerült a nyári felkészülésünk, hiszen a csapat nagyon jó állapotban volt a nemzetközi mérkőzéseken.
A jó erőállapot kitartott a bajnokság végéig, több, mint ötven mérkőzést játszottunk a tavalyi esztendőben, igaz, egy bő játékoskerettel, és minden fronton jól helytálltunk. Ugyan sokan mondták, hogy el fogunk majd fáradni, de az egész bajnokság során végig bírtuk erővel, még a december közepi Magyar Kupa-találkozókon is jó állapotban volt a gárda.
Napló: Az elmúlt esztendőben a sikerek mellett kisebb-nagyobb ügyekre is fény derült, ami nem éppen az öltöző egységességét mutatta, sokan emlékeznek például Rudolf Gergely Üllői úton történt kirohanására. Ez korábban nem volt jellemző a Lokira!
Szima Gábor: A világ legnagyobb klubjainál is előfordul, hogy az öltözőben akadnak nézetletérések, olyan esetről is hallhattunk, ahol a futballisták összeverekedtek egymással, mi azért ettől nagyon messze járunk… Nálunk ilyesmiről szó sem volt, remélem, hogy nem is lesz.
Kilenc éve vagyok a klub elnöke, ilyen eset, hogy az edző egy játékost a tartalékok közé nevez, mire a futballista nem vállalja a játékot, még soha nem esett meg. Most megtörtént, a játékos ilyen döntést hozott, sajnos elég kellemetlen volt, de úgy gondolom, ebből is jól jött ki a DVSC-TEVA, hiszen végül sikeres idényt hagytunk magunk mögött, ez pedig az jelzi, hogy jól oldottuk meg a problémát.
Napló: Az is újdonság volt a tavasszal, hogy számos olyan információ szivárgott ki a klub falai közül, amelyek talán nem tartoztak a nyilvánosságra. Úgy tűnt, mintha a sportnapilapnak beépített embere, emberei lettek volna az öltözőben.
Szima Gábor: Valóban elképzelhető, hogy volt egy informátor az öltözőben. Nem jó dolog, ha egy közösségből olyan hírek jutnak el a nyilvánossághoz, amely híreket a közösség nem szeretne, hogy kitudódjon. Sajnos volt ilyenre példa, van elképzelésünk, hogy honnan szivárogtak ki az információk, de úgy vélem, ez azért alapjaiban nem rengette meg a klubot.
Napló: Több szurkoló is jelezte, hogy nem látja teljesen tisztán Bodnár László helyzetét. Miért nem hosszabbította meg a nyáron lejáró egyéves szerződését a DVSC-TEVA?
Szima Gábor: A fizetése szempontjából Bodnár az első kategóriába tartozó labdarúgók közé tartozott, öt-hat válogatott, vagy válogatott szintű játékos volt található ebben a kategóriában. A pályán nyújtott teljesítményével nem voltunk maradéktalanul megelégedve, sőt tavasszal a hozzáállása sem nyerte el tetszésünket. Vagyis sem a pályán és sem azon kívül nem voltunk vele elégedettek, ezért nem szorgalmaztuk, hogy Debrecenben maradjon.

/Szima Gábor – Fotó: Czeglédi Zsolt /
Napló: A rendkívül sikeres szezonra egy nagyon csúnya ügy vetett árnyékot: mint ismert, Vukasin Polekszicset és Mészáros Norbertet az UEFA vesztegetés vádjával eltiltotta. Hogyan látja a történteket az elnök és véleménye szerint mik a kilátásai a két futballistának?
Szima Gábor: Amint az a DVSC-TEVA közleményében is megjelent, Polekszicset egy alkalommal telefonon, egyszer pedig személyesen megkeresték mérkőzés befolyásolásával kapcsolatban. A kapus elhárította ezeket a megkereséseket, viszont nem jelentette a klubvezetésnek.
A játékosnak, ha megkeresik, kötelessége jelenteni az esetet, amennyiben ezt elmulasztja, akkor az UEFA fegyelmi szabályzata szerint el lehet tiltani. Ez történt, Polekszics nem jelentette, ezért őt eltiltották. Mészáros esete egészen más, hiszen ő azt mondja, hogy nem keresték meg soha. Viszont van egy állítólagos tanú, aki állítólag látta Mészárost a DVSC-Fiorentina mérkőzés napján délután öt órakor egy budapesti bevásárlóközpontban beszélgetni egy Németországban élő délszláv bűnözői csoporttal.
Ez abszolút képtelenség, hogy Mészáros kiment volna a budai szállodából, a csúcsforgalmon átvágva elmegy egy pesti bevásárlóközpontba, ott letárgyalja, hogy veszítsék el a mérkőzést, majd visszamegy, s közben ezt nem veszi észre senki a csapatból…
A szobatársának, Dombi Tibinek csak feltűnt volna, hogy Mészáros elment valahova pár órára! Ennyi mégis elég volt, hogy a hátvédet eltiltsák. Ráadásul az állítólagos tanú hatvan méterről látta őt egy kávézóban, emellett elismerte, hogy Mészárost csak az internetről ismeri, személyesen nem. Amikor megkérdezték, hogy melyik kávézóról van szó, azt válaszolta, hogy nem tudja, mert nem ismeri Budapestet…
Úgy gondolom, ez a bíróságon még a vádemelési szakaszba sem jutna el, mert az ügyész azt mondaná, hogy ez nagyon gyenge bizonyíték. Bízunk benne, hogy Mészárost másodfokon fölmentik, ellenben Polekszics valamilyen büntetést biztosan fog kapni, de azt reméljük, hogy a kapus büntetését is csökkenteni fogják.
Napló: Köztudott, hogy ez év végén lejár az elmúlt szezonban sikert sikerre halmozó szakmai stáb tagjainak szerződése. Mi a klubvezetés terve a trénerekkel?
Szima Gábor: Amikor véget ér az őszi szezon, le fogunk ülni és kiértékeljük az elmúlt három esztendőt. Ez két oldalú dolog: a klubnak szándékában áll-e hosszabbítani velük, illetve a szakmai stáb akarja-e ezt a munkát folytatni. Az biztos, hogy a DVSC történetének legeredményesebb szakmai stábja dolgozik jelenleg a klubnál.
Napló: A közvélemény egyöntetűnek tűnő véleménye az, hogy a Lokinak szüksége lenne még egy-két jó csatárra. Egyet ért Ön ezzel?
Szima Gábor: Véleményem szerint a klub jó támadókat igazolt, hiszen Farkas Balázs és Balajti Ádám kitűnő játékosok. Előbbi sajnos későn érkezett, a szerződtetése körüli huzavona sokáig tartott a Dinamo Kijevvel, hiszen sok pénzt kértek érte első körben. Másfél hónap eltelt az alkudozással, végül sikerült az árát egy reális szintre levinni, amelyet a DVSC-TEVA ki tudott fizetni, viszont emiatt nem tudott a csapattal készülni. Farkas tehát még nincs jó állapotban, ezért nem is volt képes még olyan teljesítményt nyújtani, ami egyébként elvárható tőle.
Balajti U20-as világbajnoki bronzérmes, egy nagyon tehetséges játékos, mellette ott van például Kabát Péter, aki az előző két esztendőben 30 gólt rúgott az Újpest csapatában, illetve Szilágyi Péter is nagyon sok alkalommal bizonyította, képes NB I-es szinten is jól teljesíteni. Nem beszéltünk még Adamo Coulibalyról, aki reményeink szerint hamarosan a tavalyi formájában fog futballozni.
Tamás Nándor
A cikk folytatódik. Holnap a Basel elleni kudarcról, játékosvásárlásról, a BL-ben keresett 2 milliárd forint sorsáról is olvashatnak.
DVSC-TEVA: egy, aki mindent visz!
Szuperkupa: DVSC-TEVA – Videoton élőben közvetíettük
Mégis játszani kell a Szuperkupáért
Két eltiltás a bundabotrányok után a DVSC-ben
Farkas Balázs hamarosan utoléri magát
Kabát Pétert leigazolta a Loki