2010.06.23 11:29; Frissítve: 2010.06.23 11:29


Vizilabda: Megvan az OB I B is

Vizilabda: Megvan az OB I B is
Volt rá sansz, hogy az OB I B utolsó előtti helyezettje, vagyis a Bertók Szentes végül nem áll ki az osztályozó párharc két meccsére a DVSE OB II-ben harmadik helyet elért, így a szintlépésre áhítozó gárdája ellen, de azért jobb lett volna a medencében eldönteni a feljutás kérdését.

Mindenesetre ez már tény, hogy a szentesiek visszaléptek a megmérettetéstől, így a DVSE fennállása során először az OB I B-be jutott! És ez még nem minden…

A szentesiek levelet fognak írni a szövetségnek, amiben lemondanak arról, hogy két, kupa rendszerben lebonyolított mérkőzésen vívják ki az OB I B-ben maradást a mieink ellen.

A Debreceni VSE felnőtt alakulata ezzel automatikusan feljebb lépett, és ősztől a második vonalban kezdheti meg a bajnokságot!

Ezzel véget ért a szezon minden együttesünk számára, ám július 12-én indul a hathetes edzőtábor, amelyen az összes korosztály részt fog venni.

Sőt, friss hír, hogy a Cívis Póló VSE és a DVSE közös munkájának első nagy dobása lehet, ha a Magyar Vízilabda Szövetség elfogadja a vezetőségünk által már részére elküldött levelet, amelyben megpályázzuk magát az ÉLVONALAT, vagyis az OB I-et!

Erről rövidesen bővebben írunk, ám addig is: tudott, hogy a magyar élmezőny foghíjas volt (tizenkét gárda helyett csak tizenegy vitézkedett a legjobbak között). Jött az ötlet, hogy ha kellően megalapozott lehet mind anyagilag, mind szakmailag, miért is ne próbálja meg Debrecen (vagyis a DVSE és a Cívis Póló VSE jövőbeli együttműködéséből létrejött egyesület) meghódítani az OB I-et. Akár már 2010 őszétől!

Gyökeret kell verni

Természetesen rögtön le kell szögezni, hogy ha sikerül oda eljutni, akkor sem a bajnokság megnyerésére aspirálna Debrecen legjobb vízipóló együttese, ám Gyöngyösi András szakmai vezető szerint reális lehet az, hogy gyökeret vernek a mieink a legmagasabb osztályban, ráadásul egyáltalán nem a mindenkitől 10-20 góllal kikapó áldozat szerepe jutna – terveink szerint – a debrecenieknek.

Ebben a kérdésben július elejéig vélhetően döntés születik (a szövetség nem is olyan rég igen pozitívan nyilatkozott, amikor felvetettük az OB I-es indulás lehetőségét, emellett Debrecen városa is üdvözölte az ötletet), ám a következő írásunkban – megelőzve a remélt kedvező elbírálást – azt fogjuk taglalni, miért is lenne jó – azon az evidens megállapításon túl, hogy a magyar élvonal a világ élvonala is egyben -, ha első osztályú debreceni pólócsapat tempózna mihamarabb a hazai medencékben.

Koppányi Szabolcs



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Lemaradt a Loki a „Belek Openről”
Labdarúgás - Az utóbbi években hagyománnyá vált, hogy kispályán megmérkőzik egymással a Belekben [...] tovább »
A DVSC-Fórum 6 gólos előnnyel várhatja a szombati visszavágót Debrecenben
Kézilabda - Kudor Kitti egy nagyszerű góllal már a 6. másodpercben megadta az alaphangot a DVSC-Fórum–BM Mar [...] tovább »
Beleki ellenfélmustra VI. – FC Vaslui
Belek - Hatrészes sorozatom utolsó részeként a román bajnokságban az elmúlt esztendőkben [...] tovább »
Dobogós helyekkel tértek haza az ifjú labdarúgók
Labdarúgás - Az Olasz Focisuli több játékosa is bekerült a torna All Stars csapataiba. tovább »
Alonso volt a leggyorsabb az utolsó napon
Forma–1 - A Ferrarival Fernando Alonso végzett az élen a négynapos jerezi tesztsorozat utolsó, pénteki alkalmán. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása