2010.08.22 09:05; Frissítve: 2010.08.22 09:05


Teljes az OB I-es kerete a DVSE-nek

Teljes az OB I-es kerete a DVSE-nek
Megvan a 2010/2011-es vízilabda szezon felnőtt OB I-es kerete Debrecenben! Hatan maradtak a régiek közül, hozzájuk érkezett nyolc új pólós. Az is eldőlt, hogy egy légióssal állunk fel – aki azonban ugyanúgy fiatal, akárcsak a többiek.

Gyöngyösi András szakmai vezető megadta annak a tizennégy fiatal vízilabdázónak (mind harmincon aluliak) a nevét – plusz hármat még -, akikkel a Debreceni Cívis Póló Vízilabda Sportegyesület nekivág történelme első élvonalbeli bajnokságának.

 

A régiek

 

Akik az eddigi menetelésnek is a résztvevői voltak: Mátyás Szabolcs (balra a képen) kapus, Szappanos Ádám, Kelemen Máté, Varga Attila, Pillió Zsolt és Kőrösi Dávid mezőnyjátékosok. Hozzájuk kell még venni a tehetséges Szabó Ákost, aki a korosztályos csapat mellett már többször lehetőséget kapott a felnőtteknél kapusként.

 
Az újak
 

Decker Attila (lent, zöldben, akinek egyébként testvére Ádám is jó pólós) a Fradiból jött hozzánk. A remek kapussal és a másik két hálóőrrel teljes lesz ez a poszt. Zoufal Norbert (jobbra a képen) a maga 28 évével szinte már veteránnak számíthat nálunk. A rutinos pólós legutóbb Pécsen játszott, ám előtte az UTE és a BVSC színeit is képviselte. Szabó Tamás Szentesről igazolt Debrecenbe, míg Halek Márton a BVSC-ből, akárcsak Simon Adrián. Ausztráliából érkezett haza Kiss Tamás Zsolt (korábban szolnoki volt), Karteszi Péter pedig a Honvédból jött. 

Az említett légiósunk a sokaknak vélhetően ismerősen hangzó vezetéknevű Pavel Apanasenko lesz. Édesapja annak idején éppen akkor élte fénykorát, amikor vezetőedzőnk, Gyöngyösi András is. Ugyanazon a három olimpián vettek részt mindketten (1988., 1992, 1996.) – csak éppen ellenfélként. Róla a legnagyobb elismeréssel beszélt Gyöngyösi. Szerinte a világ talán legjobb vízilabdázója volt akkoriban az apuka, aki egyben barátja is trénerünknek – innen a szoros kapcsolat. Reméljük, hogy a Dinamo Moszkva kötelékéből érkező fiú, Pavel is sokat tud segíteni a formálódó debreceni együttesnek!

Az edzéseken szerepelni fog még két, amolyan készenlétben tartott játékos is. Szentkereszty Gábor és Rátkai Gergely bevetésére is sor kerülhet ugyanis, ha úgy alakulnak a dolgok.

 

Mit mond a tréner?
 

Gyöngyösi Andrást arról kérdeztük, a keret ismeretében milyennek ítéli meg a debreceni esélyeket az október végén rajtoló OB I-es szezonban.

- „Én mindig a maximumot tűzöm ki célként, így most is, ám ez szerintem el is érhető. Máshogy nem tudom csinálni. Szóval ha rendesen összeáll a csapat, akkor a 7. hely környékéért is harcban lehetünk majd a 13 csapatos mezőnyben. Most mondhatnám, hogy cél a bent maradás, ami végül is így van, de minek tegyem? Én a középmezőnyben szeretném látni a csapatot már az első szezon végén!”

A szakember úgy véli, ha optimálisan alakulnak a dolgok, akkor az Eger és a Vasas kivételével (mert ők azért borzasztóan erősek) jó mérkőzéseket vívhat majd a Debrecen gyakorlatilag bárkivel. Ezért azonban – a tréner szavaival élve – „az edzésen és a meccsen is az utolsó percig tartóan meg kell halnunk a medencében”.

Szó esett még arról is, hogy természetesen a régi baráti viszony miatt sikerülhetett az ifjabb Apanasenkót megszereznünk. A Fradiból jövő nagyon jó kapus Decker Attilát pedig többek között azért, mert egy szerb válogatott érkezett korábbi klubjához, így ő is képbe kerülhetett.

Mindent egybevéve úgy értékelt Gyöngyösi András, hogy sikerült jól, posztokra igazolnia a klubnak. Folytatódhat a munka, készülhetünk első OB I-es bajnokságunkra (ám előtte még ott az ezt felvezető Magyar Kupa is).

Koppányi Szabolcs



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Birkozó Magyar Nagydíj – Bácsi Péter és Szabó Martin dön
Szombathely, 2012. február 11., szombat (MTI) - A 74 kilós Szabó Martin és a 84 kg-os Bácsi Péter döntőbe jutott [...] tovább »
Lemaradt a Loki a „Belek Openről”
Labdarúgás - Az utóbbi években hagyománnyá vált, hogy kispályán megmérkőzik egymással a Belekben [...] tovább »
A DVSC-Fórum 6 gólos előnnyel várhatja a szombati visszavágót Debrecenben
Kézilabda - Kudor Kitti egy nagyszerű góllal már a 6. másodpercben megadta az alaphangot a DVSC-Fórum–BM Mar [...] tovább »
Beleki ellenfélmustra VI. – FC Vaslui
Belek - Hatrészes sorozatom utolsó részeként a román bajnokságban az elmúlt esztendőkben [...] tovább »
Dobogós helyekkel tértek haza az ifjú labdarúgók
Labdarúgás - Az Olasz Focisuli több játékosa is bekerült a torna All Stars csapataiba. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása