A szolnokiak megpróbálták a lehetetlen, ám nem sikerülhetett nekik ledolgozni az amúgy is saját otthonukban összeszedett nyolcgólos hátrányt a debreceni vízilabdázók ellen. A harmadik helyért zajló párharc ezzel a szombati sikerrel véget ért, Gyöngyösi András legénysége mostantól csakis az osztályozóra koncentrál, amely szintlépést eredményezhet, ha sikerrel veszik az akadályt.
A szombati mérkőzésen a labdát a debreceniek hozták el a ráúszást követően, ám hibáztak, majd a Szolnok is ugyanezt tette a maga támadása során, így leginkább gyürkőzés folyt az első mintegy két-három percben.
Jött a fő fegyver
Jött azonban a hazaiak egyik fő fegyvere, és Varga Attila megúszásból akciógólt ért el. Ugyanő még kettőt vágott be az ellenfél kapujába a nyitó nyolc perc során, vagyis mondhatjuk, hogy beindult az ifjú játékos.
A második felvonásban Kelemen centerből elért találata volt először soron, amire Sóskuti válaszolt, ám a DVSE 5-ös számú embere továbbra is nagyon élt a vízben, így nem csökkent, hanem nőtt a két csapat közti különbség.
A harmadik negyedtől az egész évadban jó teljesítményt nyújtó Mátyás Szabolcs helyett a tehetséges Szabó Ákos állt be a debreceni kapuba, de mások is folyamatosan lehetőséget kaptak a kispadról. A meccs és a bronzérem sorsa is eldőlt már régen, így végül izgalommentesen fejeződött be a derbi.
A DVSE összesítésben 12 góllal (26-14) jobbnak bizonyult a Szolnoki Rozmároknál, és megszerezte az OB II harmadik helyét. Meg kell említeni, hogy ez a szolnoki gárda a másik csoportban a felsőházi rájátszás során alig kapott ki (kétszer), úgy ért oda a második helyre – s lett aDVSE ellenfele a bronzcsatában, tehát nem a futottak még kategóriába sorolandó. HBN-KSZ
Férfi Vízilabda OB II, helyosztó a 3. helyért, visszavágó
Debreceni VSE – Szolnoki Rozmárok
13–9 (4–1, 4–2, 3–3, 2–3)
DVSE: Mátyás – Varga P. 1, Kelemen M. 5, Varga A. 3, Kőrösi D. 1, Pillió, Beges, dr. Vass, Szabó B. 2, ifj. Borbély 1, Nagy R., Szabó Zs., Szabó Á. (kapus). Edző: Gyöngyösi András, Kardos Sándor.
Gól emberelőnyből: -, ill. 3/4
Gól ötméteresből: 2/2, ill. –