A mérkőzés napján úgy növekedtek a Loki esélyei a Liteksz Lovecs elleni Európa Liga-selejtező párharcában, hogy még pályára sem léptek a felek: csütörtökön kora délután ugyanis a bolgárok vezetősége bejelentette, hogy a Liteksz legtöbbre taksált játékosa, Ivelin Popov az angol Blackburn Rovershez szerződött. A narancssárgák csapatkapitánya ugyan eltiltás miatt egyébként is hiányzott volna az első összecsapásról, de egyáltalán nem bánjuk, hogy debrecenieknek a visszavágón is nélkülözniük kell majd a társaságát.
A mérkőzés elején rögtön föltűnhetett, hogy a vendégek mestere, Petko Petkov nem beszélt a levegőbe, a bolgárok felállásán látszott: a legfőbb céljuk a vereség elkerülése. Csupán egyetlen igazi támadó szerepelt a lovecsi gárdában, Niflore, ő viszont mindjárt az első percekben zavart okozott, de kitűnő labdáját Tom Dasilva mellé pörgette.
A DVSC az első húsz percig elvétve került ígéretes helyzetbe a betömörülő védelem ellen, de amikor ziccerbe került, azonnal gólt szerzett! Egy kapu előtti kavarodást követően Adamo Coulibaly lőtt négy méterről a hálóba.
A gól után nem sokkal Malinauskasnak kellett bravúrral védenie, ám a Loki válasza ismét a kapuban kötött ki: Czvitkovics jobb oldali szögletét Laczkó tanári mozdulattal csúsztatta a jobb sarokba.
Lendületbe került a Lokomotív, a szünetig akár négyre is növelhette volna góljai számát, ha Szakályék pontosabban céloznak…
A fordulás után más felfogásban jöttek ki a vendégek, szemlátomást nem voltak elégedettek az eredménnyel. Ennek köszönhetően a Debrecen térfelén zajlott a játék, a második játékrész első felében bolgár fölénynek lehettünk szemtanúi, szerencsére a korábban sokat bizonytalankodó litván hálóőr, Mindaugas Malinauskas kétszer is bravúrral védett, így nem csökkent a házigazdák előnye.
A 70. percben tíz főre fogyatkozott a Liteksz: Barthe szállt bele Laczkóba, amiért megkapta második sárga lapját. Az emberelőny következtében az utolsó negyedórára újra a DVSC került fölénybe, de újabb gólt már nem sikerült elérnie, maradt a 2-0, amit a találkozó előtt szívesen aláírtunk volna, bár utólag úgy tűnik, ebben a meccsben több volt…
Egy biztos: a Loki nagy lépést tett a csoportkör felé, de a jövő heti, lovecsi visszavágó még tartogat néhány forró percet. HBN-TN
|
MESTERSZEMMEL |
|
Herczeg András: – Ezt a győzelmet Garamvölgyi Lajos emlékének ajánljuk. Az első félidőben nagy iramot diktáltunk, rákényszerítettük az akaratunkat az ellenfélre. Ebben a periódusban jól játszott a csapat és veszélyes volt. A második játékrészben megmutatta a Liteksz, miért ő a bolgár bajnok, nagyon jól futballoztak és ahhoz, hogy az eredmény ne változzon, kapusunk bravúrjai is kellettek. Gratulálok a játékosaimnak, de nagyon nehéz visszavágó vár még ránk. Videó interjú Herczeg Andárssal Petko Petkov: – Először is szeretném megköszönni Önöknek a szívélyes vendéglátást, amiben részesültünk és természetesen gratulálok a Lokinak, megérdemelten nyert ellenfelünk! A debreceniek megmutatták, miben erősek, mi sajnos nem… Jól futballozott magyar csapat, remekül kezdte a párharcot és most már esélyesebb, mint mi. A célunkat, hogy rúgjunk gólt és ne kapjunk ki, nem tudtuk teljesíteni. Európa Liga rájátszás, első mérkőzés DVSC-TEVA – Liteksz Lovecs 2-0 (2-0) Nyíregyháza, 8000 néző. Vezette: Trattou (Sotiriou, Gregoriades – ciprusiak) DVSC: Malinauskas – Bernáth, Komlósi, Mijadinoszki, Laczkó – Czvitkovics, Varga J., Kiss Z., Szakály (Dombi 76.) – Kabát (Farkas 81.), Coulibaly (Yannick 86.) Liteksz: Golubovics – Berberovics, Barthe, Petkov, Venkov – Tom (Cvetanov 78.), Cvtekov, Jelenkovics, Sandrinho (Todorov 61.), Milanov – Niflore (Yanev 72.) Gól: Coulibaly (22.), Laczkó (33.) Sárga lap: Barthe (36.), Varga J. (91.) Kiállítás: Barthe (70.) |