2010.03.10 14:02; Frissítve: 2010.03.10 14:02


Nézőpont Intézet: Továbbra is vezet a Fidesz

Nem csökken a különbség a Fidesz és az MSZP között – derül ki a Nézõpont Intézet Heti Válasz számára március 5-7. között készült kutatásból.

Jelenleg az aktív szavazók 49 százaléka a Fideszt, 12 százaléka az MSZP-t, 9 százaléka pedig a Jobbikot támogatná. Az MDF már akkor sem biztos, hogy bejutna, ha mindenhol el tudna indulni – áll a kutatásban.

Nem csökkent a különbség a két nagy párt között a Nézõpont Intézet kutatása szerint. A Fideszt az összes válaszadó 40, az MSZP-t 11, a Jobbikot pedig ugyanebbõl a körbõl 8 százalék támogatná. Az aktív szavazók körében – õk, akik biztosra ígérik a választási részvételt – szintén a Fidesz vezet, 49 százalékkal. A legnagyobb ellenzéki pártot az MSZP követi 12, majd a Jobbik 9 százalékkal. Az aktív szavazók negyede ugyanakkor nem tudja, vagy nem mondja meg, kire szavazna.

A Nézõpont Intézet kutatása szerint az MDF már akkor sem biztos, hogy bejutna, ha mindenhol el tudna indulni: Az MDF-fel és az LMP-vel az összes megkérdezettnek csupán 2 százaléka szimpatizál. Az aktív szavazók körében sem állnak jobban: a részvételüket biztosra ígérõ szavazóknak is csak 2, illetve 1 százaléka szavazna rájuk. Az MDF már a potenciális szavazók körében sem éri el a bejutási küszöböt.

Az LMP potenciálisan akár 9 százalékot is elérhetne a még el nem kötelezett szavazók egyéb politikai kérdésekre adott válaszai alapján. Ez azonban úgy tûnik, egyelõre nem sikerülhet a párt karakternélkülisége és politikusainak ismeretlensége miatt – derül ki a kutatásból.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Paczolay: ezekben a hetekben dolgozza ki az Ab a panaszok szűrőrendszerét
Balatonalmádi, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Ezekben a hetekben dolgozza ki az Alkotmánybíróság (Ab) az [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés