2010.03.15 04:44; Frissítve: 2010.03.15 04:44


MÁRCIUS 15 – Nem lesznek egymáshoz közel pártrendezvények

Szinte valamennyi parlamenti vagy parlamentbe készülő párt tart saját rendezvényt március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján.

Korábban tartani lehetett attól, hogy az MSZP, a Fidesz és a Jobbik is egy időben, egymáshoz viszonylag közel rendezi meg saját programját, végül az MSZP korábbi időpontot, a Fideszpedig távolabbi helyszínt választott.

Délelőtt 11 órakor kezdődik a fővárosi Jókai téren az MDF megemlékezése – a párt hangos kampánygyűlés helyett békés, méltó megemlékezést tervez.

Ezzel egy időben – az szintén délelőtt 11 órakor – az LMP a Teleki téren tartja rendezvényét. 12 fa elültetésével szimbolikusan útjára bocsátják a párt 12 pontját a mai Magyarország számára. A megemlékezésen beszédet fog mondani Schiffer András, a Lehet Más a Politika országos listavezetője.

Ahogy az elmúlt években, úgy most is a Március 15-e téren, a Petőfi szobornál lesz a Fővárosi Önkormányzat rendezvénye. Demszky Gábor főpolgármester délután 1órakor fog eszédet mondani.

Az MSZP – az eredetileg tervezett délután három óra helyett – fél egykor kezdi megemlékezést a Pilvax közben. Terveik szerint a program délután 2 óráig mindenképpen véget ér. A rendezvényen beszédet mond majd Mesterházy Attila, a szocialista párt miniszterelnök jelöltje.

A Fidesz délután három órakor kezdi ünnepségét és egyben kampánynyitóját az I. kerületi Attila úton, a Dózsa György szobornál. Orbán Viktor pártelnök is beszédet mond majd a rendezvényen. A Fidesz korábban azt tervezte, hogy az Erzsébet híd pesti hídfőjénél emlékezik meg az 1848-as forradalomról, ám még március elején Szijjártó Péter úgy fogalmazott: fennáll a veszélye, hogy a két szélsőséges párt, az MSZP és a Jobbik provokációra készül, a Fidesz pedig nem akarja kockára tenni az ünneplők biztonságát.

A Jobbik ugyancsak délután három órakor tartja ünnepségét a Bajcsy Zsilinszky úton, a Deák Ferenc tér közelében. A rendezvényen beszédet mond majd – mások mellett – Vona Gábor, a párt kormányfő-jelöltje és Morvai Krisztina, a Jobbik államfő-jelöltje.

- Független Hírügynökség -


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Paczolay: ezekben a hetekben dolgozza ki az Ab a panaszok szűrőrendszerét
Balatonalmádi, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Ezekben a hetekben dolgozza ki az Alkotmánybíróság (Ab) az [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés