2007.05.18 14:13; Frissítve: 2007.05.18 14:13


Már csak a megerőszakolást tagadják

Nem tagadja a nemi erőszak miatt őrizetbe vett öt egyenruhás, hogy találkozott a lánnyal, és intézkedtek vele szemben. Állításuk szerint azonban nem volt erőszak a szogálati kocsiban.

Okirat, sértetti vallomás, felsimerés teszi megalapozottá a gyanút a fiatal lány megerőszakolásával összefüggésben őrizetbe vett budapesti rendőrökkel szemben – nyilatkozta lapunknak dr. Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Leszögezte, a feljelentés nyomán a hét közepén még ismeretlen rendőröket kerestek, azóta pedig a nő már felismerte a nyomozóhatóság által bemutatott rebiszes rendőrök közül azt az öt egyenruhást, akik intézkedtek vele szemben.

Megnevezte aki megerőszakolta, és azt aki orális szexre kényszerítette. A szolgálati gépkocsiban ülő további három rendőr azonban nem akadályozta meg a bűncselekményt, nem jelentette az esetet . A szóvivőtől tudjuk, hogy az immár egyértelműen kiválasztott rendőrök nem vitatják, hogy találkoztak a lánnyal. Tagadják azonban, hogy erőszakra sor került volna. Szombaton délelőtt a bíróság dönt előzetes letartóztatásukról.
Dr. Tuza Péter a megerőszakolt lány jogi képviselője érdeklődésünkre annyit mondott el, hogy vannak olyan bizonyítékok, amiket ismernek. Erről azonban még nem beszél. A gyanúsítottak pedig úgy védekeznek, ahogy tudnak – tette hozzá szűkszavúan.

Kapcsolódó cikkek:

Megerőszakolt lány: Demszky visszatartja a Rebisz-nek szánt 35 milliót fuggetlen 12:27
Demszky Gábor főpolgármester nem írja alá a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) 35 millió forintos támogatásról szóló szerződést, amíg nem tisztázódik, mi történt pontosan május elején a Múzeum körúton.

Megerőszakolt lány: tagadnak a rendőrök

5-10 év börtönre is ítélhetik a REBISZ-es rendőröket, ha bebizonyosodik, hogy tényleg megerőszakoltak egy lányt. A gyanúsítottak esti vallomásukban tagadták az áldozat vádjait. Az ügyészség kezdeményezte az 5 rendőr előzetes letartóztatását.

 

Megerőszakolt lány: a KDNP szerint Gyurcsány  is felelős

A KDNP szerint a magyarországi demokrácia 17 éves történetének egyik legszégyenletesebb bűncselekményét követték el azok a rendőrök, akik megerőszakoltak egy 21 éves lányt két hete Budapesten. A párt az októberi zavargásokra vezeti vissza a történteket.

Rendőrruhások erőszakolták meg 
Erőszakos közösülés miatt indított nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség a Hooligans együttes gitárosa barátnőjének.


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Paczolay: ezekben a hetekben dolgozza ki az Ab a panaszok szűrőrendszerét
Balatonalmádi, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Ezekben a hetekben dolgozza ki az Alkotmánybíróság (Ab) az [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés