Tuza Péter elmondta: azért távozott lakásából védence, mert ott több újságíró is kereste az elmúlt napokban. Az ügyvéd megerősítette, hogy több bizonyítékuk is van a rendőrök tettére, azonban ezekről nem árult el részleteket.
A bíróság szombaton délelőtt dönt a korábban őrizetbe vett öt rendőr előzetes letartóztatásáról. Az öt REBISZ-es rendőrt azzal gyanúsítják, hogy május 4-én késő este megállítottak egy 21 éves lányt, akinek azt mondták, hogy előállítják a kapitányságra. Ehelyett azonban egy szűk, félreeső utcába vitték, ahol ketten megerőszakolták.
A lány csütörtökön ismerte fel egyik támadóját, rajta keresztül sikerült azonosítani társait. Dobozi József a REBISZ parancsnoka mindannyiukat azonnali hatállyal felfüggesztette beosztásából.
Tuza Péter elmondta még: a lánynak már akkor gyanús lett a rendőrök intézkedése, mikor azok arra hivatkoztak, hogy az egyébként szabályos forgalmival van valami probléma.
Előzmények:
Õk erõszakolták meg Zsanettet |
Két 24, két 33 és egy 34 éves, a REBISZ állományába tartozó rendõrt gyanúsít a nyomozó ügyészség. A lap úgy tudja, hogy a fiatal nõ megerõszakolásával a két 24 évest gyanúsítják. A három idõsebb rendõrt bûnsegédlettel ganúsítják. |