2010.03.9 15:59; Frissítve: 2010.03.9 15:59


Balogh Zsoltot hûtlen kezeléssel gyanúsítják

Tettesként, hûtlen kezeléssel gyanúsítja a rendõrség és az ügyészség Balogh Zsoltot, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatóját a kommunikációs szerzõdések kapcsán.

Balogh Zsolt a Magyar Nemzetnek adott interjújában azt mondta, hogy rajta keresztül körülbelül hetvenmillió forint juthatott el Hagyó Miklóshoz.

Mint ismert, a BKV gyanús ügyleteiben a Budapesti Rendõr-fõkapitányság és a Repülõtéri Rendõr igazgatóság nyomoz, utóbbi a Budapest Airporttal is összefüggõ vesztegetési ügyben. A két hatóságnál tartó nyomozásoknak több mint 20 gyanúsítottja van, köztük egykori és jelenlegi, magas beosztású BKV vezetõk és több ügyvéd. Közülük hatan elõzetes letartóztatásban vannak. Balogh Zsoltot, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatóját tettesként, hûtlen kezeléssel gyanúsítja a rendõrség és az ügyészség a kommunikációs szerzõdések kapcsán.

Mint ismert, Balogh Zsolt a Magyar Nemzetnek adott múlt heti interjújában elmondta, körülbelül hetvenmillió forint juthatott el ajta keresztül Hagyó Miklóshoz. Azt mondta, hogy egyszer egy Nokia-dobozban adta át a pénzt, amelybe 15 millió forint fért. A pénzt a BKV-nál adták össze Hagyó Miklóshoz közel álló vezetõk, akik azt a közlekedési vállalat körüli cégektõl kapták.

Vasárnap egyébként Hagyó Miklós, az MSZP korábbi fõpolgármester-helyettese felfüggesztette tagságát a pártban és lemondott a párt XII. kerületi elnöki posztjáról is. Indoklása szerint ugyanis nem kívánta a BKV-ügyek körül kirobbant botrány miatt megnehezíteni a szocialisták választási kampányát.
- Független Hírügynökség -


Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Háromszáz forint körül ingadozik az euró este
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró ismét átlépte az ellenállási pontnak számító 300 [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Paczolay: ezekben a hetekben dolgozza ki az Ab a panaszok szűrőrendszerét
Balatonalmádi, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Ezekben a hetekben dolgozza ki az Alkotmánybíróság (Ab) az [...] tovább »
Idén tovább növekszik a területalapú támogatások összege
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) arra törekszik, hogy a Közös [...] tovább »
Katolikus családegyesület: a megfogant emberi lény élete sérthetetlen
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A keresztény tanítás soha nem hagyott kétséget afelől, hogy a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés