2008.05.9 06:38; Frissítve: 2008.05.9 06:38


300 ezret ér ez a fotó

Kiszabták az első 300 ezer forintos büntetést gyorshajtás miatt. Egy ezüstmetál BMW 730D pörkölt oda Kecskeméten, a négysávos Budai úton 50 helyett 134 kilométer/órás tempóval.

A száguldozás az új tarifatáblázat szerint kereken 300 ezer forintba kerül az autó tulajdonosának. A múlt vasárnapi gyorshajtásért már ki is postázták a határozatot és a 300 ezer forintról szóló csekket.

– Érezhetően javult a közlekedési helyzet a szigorítás bevezetése óta. Az első hét végén 560 gyorshajtót fényképeztünk le Bács-Kiskun megyében, de csak a BMW sebessége volt kirívó. A 7 traffipaxunk nonstop mér – mondta el a Blikknek Vakulya Ottó ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója.

A rendőrök munkáját megkönnyítette, hogy nem kell leállítaniuk a gyorshajtókat. Csak lefényképezik őket, majd a főkapitányságok traffipax-feldolgozói kapják meg a videókat és a fotókat.

A büntetés ellen lehet ugyan fellebbezni, de megúszásban nem érdemes bízni. A rendőrök csak egy dologban engedhetnek: jelentősebb összegeknél részletfizetést engedélyezhetnek.

A maximális 300 ezres büntetést azóta a szomszédos Jász-Nagykun-Szolnok megyében is kiszabták már. Kunszentmárton belterületén 40 helyett 126-tal hajtott egy autós; ezt a rekordot is 300 ezerrel büntetik.

Forrás: Blikk

Traffipax elleni garantált védelem!
Tudta Ön, hogy legálisan védekezhet a lézeres és radaros sebességmérők ellen? A radar detektorok jelzik, a lézerblokkolók megakadályozzák a sebességmérést. Keresse honlapunkon: www.navibolt.hu  Link: http://www.mp4bolt.hu/index.php?cPath=48_50  

  • Zéró tolerancia a közúton
  • Új traffipax: nincs kibúvó
  • Nem kell félni a gyorshajtás miatt?


  • Cikk ajánlása

    Hozzászólok
    Mi a véleményed?
    Hozzászólások szürése  | 
    HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



    LEGÚJABB HIREK Magyarország
    Malév – A kormány módosította a kártalanítási rendeletét
    Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - Módosította a kormány a Malév Zrt. leállása miatt szükségessé [...] tovább »
    A ménesgazdaságban járt a miniszter Csipkéskúton
    Csipkéskút - Második állomáshelyéhez érkezett a nemzeti parkokat népszerűsítő körútján dr. Fazekas Sándor [...] tovább »
    Hideg idő – A hétvégén több helyen várható havazás, marad a hideg
    Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A hétvégén elsősorban a déli megyékben lehet számítani [...] tovább »
    Göncz Árpád 90 éves – Konferencia: a rendszerváltáskor hiányzott a megfelelő politikai kultúra
    Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A magyar rendszerváltás szereplőinek dolgát nehezítette, hogy [...] tovább »
    Gyöngyösi Márton korábbi nyilatkozatának eredeti változatának nyilvánosságra hozatalát kéri
    Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A Jobbik a The Jewish Chronicle-nek Gyöngyösi Márton-interjú eredeti, [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés



    Elfelejtetted a jelszavad?
    Új felhasználó regisztrálása