2010.05.10 05:46; Frissítve: 2010.05.10 05:46


Videó: sztár lett a 80 éves néni

Videó: sztár lett a 80 éves néni
Edith Piaf Non, Je Ne Regrette Rien című dalával indult a 80 éves Janey Cutler a tehetségkutatón, és elkápráztatta a zsűrit.

Janey Cutlert állva ünnepelte a közönség, és máris Susan Boyle-hoz hasonlítják, aki szintén ennek a tehetségkutatónak, a Britain”s got talentnek köszönheti hírnevét.

A 80 éves néni mögött igazán kemény évek állnak. Élete során két férjét és 10 hónapos kisfiát kellett eltemetnie, mégis egy mosolygós, jókedvű néni állt a színpadra, hogy hangjával lenyűgözze a zsűrit és a közönséget is.

Nézze meg a videót ide kattintva!

Amikor megkérdezte a zsűri, hogy miért jött el a versenyre, Janey azt mondta, azért mert nagyon szeret énekelni, és a barátai is azt mondták neki, hogy jobb későn megpróbálni, megmérettetni magát, mint soha. Amikor elkezdett énekelni, végül még a zsűri két tagja, Amanda Holden és Piers Morgan is állva ünnepelte. Pedig a 3000 fős közönség először meghökkent, amikor az ősz hajú asszony a színpadra lépett.

Janey rendszeresen jár karaoke-bulikra a helyi kocsmába, ahol a törzsvendégek már a kedvenc dalaikat kérik tőle. Először úgy gondolta, túl öreg ő már ahhoz, hogy a tévében szerepeljen, de barátai rábeszélték, és miután ekkora közönségsikert aratott, már egyáltalán nem bánja, hogy kipróbálta magát.

A 80 éves Janey-nek 7 gyermeke és 12 unokája van.

- MON -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Ukrán politikus a kettős állampolgárság jelentette veszélyről
Ungvár, 2012. május 24., csütörtök (MTI) – A kettős állampolgárság Ukrajna alkotmányába ütközik és [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Londoni elemzők: még mindig erős az euró, komoly gyengülés jöhet
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró árfolyamát a legutóbbi gyengülések nyomán sem terheli [...] tovább »
Megemeli a társasági nyereségadót a szlovák kormány
Pozsony, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A jövő évtől 23 százalékos társasági nyereségadót kell [...] tovább »
Szigorú fellépést ígérnek Kínában a szelektív abortuszok ellen
Peking, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A kínai tartományok többségében komoly a helyzet, a nemek aránya [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés