A macskák általában félnek a víztől, de ezek a kis tigrisek boldogan csobbannak bele nap mint nap az úszómedencébe.
Így a Dél-Karolinai állatkertben úgy építették fel a hatalmas medencét, hogy a látogatók is élvezhessék a tigrisek fürdőzését. Dr. Antle szerint a tigrisek különösen bájosak a vízben, úszás közben, és ezt feltétlenül meg akarták mutatni a látogatóknak is.
A kistigriseket pár nappal a születésük után megismertetik a vízzel, egy ideig gondozóik is velük úsznak, aztán amikor az állatok nagyobbak lesznek, természetesen már inkább a partról, biztonságos távolságból figyelik a fürdőzést.
Dr Antle 25 évvel ezelőtt fürdőzött először tigrisekkel, de elmondta, az átlag emberek soha sem kerülhetnek ennyire közel a tigrisekhez, mert ez nagyon veszélyes. Ő maga fürdött már 15 éves, felnőtt tigrissel is, de ennek a kockázatnak sohasem tenné ki munkatársait.
Az álatkertben élő tigrisek közül már többen szerepeltek reklámokban, és filmekben is, például az Ace Ventura című filmben.
- Daily Mail –
Tudja mi a liger? Nézze meg a videón!
>· Nézze meg a képeket!