2010.09.7 08:44; Frissítve: 2010.09.7 08:44


Rekorder halász: 1000-féle halat fogott

Rekorder halász: 1000-féle halat fogott
Elképesztő halakat sikerült kifognia a férfinak, aki megdöntötte a világrekordot.

A 47 éves Steve a világ 63 országában horgászott, és 10 évig tartott, amíg az 1000, különböző fajba tartozó halat kifogta. Mindegyikről fényképetkészített, és akadnak egészen meglepő halszörnyek is a listán.

Nézze meg a különleges képeket ide kattintva!

Számításai szerint összesen 20 000 órát töltött csónakokban, folyó és tengerpartokon, és zsákmányai között az egészen apró halaktól a 335 kilós cápáig minden akadt.

Steve már korábban is számos rekordot megdöntött, neki sikerült először atlanti lazacot fogni Skóciában, valamint megnyert 12 rangos nemzetközi horgászversenyt is. Most ideiglenesen felhagy a kalandokkal, és a horgászbot helyett a billentyűzetet választja. Elhatározta, hogy könyvet ír élményeiről, fogásairól, melyet a különleges fotókkal fog illusztrálni.

Steve 5 éves korában fogta az első halat, és most nagyon büszke magára, hogy rekorder lett. „Ez egy verseny volt köztem és az egyik barátom között is, hogy ki fogja a legtöbb sokszínű halat” – mesélte Steve. A férfi, aki informatikusként dolgozik, korábban egy év fizetés nélküli szabadságot vett ki, ebben az évben sikerült 182 különböző fajhoz tartozó halat kifognia.

Steve a halak 90 százalékát visszadobta a vízbe

Steve a halak 90 százalékát visszadobta a vízbe, miután elkészítették róla, és a legfrissebb fogásról az ilyenkor szokásos közös fényképet.

A férfi előretekint, mert úgy gondolja, bár ő az, aki a legtöbbféle halat kifogta, mégis csodálatos, hogy még több, mint 30 000 faj él a világ vizeiben.

- MON -



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Szupergyors liftet készített a Mitsubishi cég
Tokió/Budapest, 2012. február 11., szombat (MTI) - Szupergyors liftet terveztek a Mitsubishi japán cég tervezői, a [...] tovább »
Óceánjáró – felvételek a Costa Concordia utolsó óráiról
Róma, 2012. február 11., szombat (MTI) - Egy hónappal a január 13-án Giglio szigeténél zátonyra futott Costa [...] tovább »
Brit sajtóbotrány – Újságírókat, rendőrt, katonát, minisztériumi alkalmazottat vettek őrizetbe
London, 2012. február 11., szombat (MTI) - Nyolc személyt vettek őrizetbe szombaton Londonban az utóbbi évtizedek [...] tovább »
Berlinale – Fagyoskodó sztárok, Jolie-ra és Khánra vadásznak a rajongók
Berlin, 2012. február 11., szombat (MTI) - Fagyoskodnak a filmcsillagok a Berlinalén: a szervezők különböző [...] tovább »
Hideg idő – Fellendítette az illegális migrációt a hideg időjárás
Győr, 2012. február 11, szombat (MTI) - Fellendítette az illegális migrációt a szélsőségesen hideg időjárás [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása