2010.03.10 19:09; Frissítve: 2010.03.10 19:09


Nem fogadott el nyilatkozatot a szlovák parlament Szegedi Csanád kijelentéseirõl

Nem fogadott el tiltakozó nyilatkozatot a szlovák parlament szerdán Szegedi Csanád jobbikos európai parlamenti (EP) képviselõ Szlovákiával kapcsolatos kijelentéseirõl.

A két nagyobbik kormányerõ ugyanis nem tudott megegyezni az állásfoglalás szövegében. Mivel a szerdai volt a szlovák parlament utolsó ülésnapja, a választásokig ez a kérdés már biztosan nem kerül a törvényhozás elé.

A Robert Fico kormányfõ vezette szociáldemokrata Smer  és Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártja is saját tiltakozó nyilatkozat-tervezetet készített, amelyben Szegedi Csanád kijelentéseire reagálnak. A Szlovák Nemzeti Párt egy sikertelen szavazási kísérlet után azonban visszavonta javaslatát, és azt követõen a szociáldemokraták is visszavonták a magukét.

A Szlovák Nemezti Párt azt kifogásolta, hogy Szegedi magyar állampolgárságot és magyar szavazati jogot adna a szlovákiai magyaroknak, követeli a magyar államnyelvvé nyilvánítását Szlovákiában, eltöröltetné a Bene¹-dekrétumokat és az államnyelvtörvényt, az országot pedig kizáratná az Európai Unióból. A Szlovák Nemzeti Párt saját nyilatkozattervezetével súlyos aggodalmának akart hangot adni Szegedi “szlovákellenes soviniszta” kijelentései miatt is.

A Fico-párt is a szélsõséges pártok és mozgalmak térnyerése miatt fejezte ki volna aggodalmát, mert azt az egész térségre nézve veszélyforrásnak tekinti. Ugyanakkor mindkét ország demokratikus közvéleményétõl elvárta volna, hogy ne adjon teret az idegen- és fajgyûlölõ ideológiák terjesztéséhez. Ez a Slota-pártnak nem tetszett, mert úgy tûnt volna, mintha a szlovákok olyasmiért szórnának hamut a fejükre, amit valójában el sem követtek.

Elemzõk szerint Slotáék egyértelmûen kampányfogásnak szánték a nyilatkozatot a júniusi választások elõtt. A legutóbbi, keddi szlovákiai közvélemény-kutatás szerint a több korrupciógyanús botrányba keveredett Szlovák Nemzeti Párt 4,9 százalékkal a parlamenten kívül rekedne, ha északi szomszédunknál most kellene az urnákhoz járulni.



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Magyarország
Oszkó Péter: “a Wizz Air igazgatóságában is a Malév megmentésének szükségessége mellett érveltem”
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint 2010-ben, a Malév [...] tovább »
Jövő szombaton lesz Csurka István temetése Budapesten
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Jövő szombaton, február 18-án 13 órakor vesznek végső búcsút [...] tovább »
EP-meghallgatás – Dénes Balázs, Makai Lajos, Fleck Zoltán, Arató András
Brüsszel, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő [...] tovább »
Razzia Borsodban fatolvajok ellen
Szolnok, 2012. február 9., csütörtök (MTI) – Több mint félszáz eljárást indítottak a hatóságok annak az [...] tovább »
A forint minimálisan gyengült az euróhoz és a frankhoz képest kora este
Budapest, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - A forint árfolyama minimálisan gyengült csütörtökön kora este [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása