2010.09.8 09:04; Frissítve: 2010.09.8 09:04


Két aszteroida halad el a Föld mellett szerdán

Szerdán két aszteroida halad majd el a Föld közelében, és teleszkópok segítségével láthatóvá is válhatnak, ahogy elzúgnak a bolygó és a Hold orbitális pályája között

A szabad szemmel nem látható űrvándorokat vasárnap fedezték fel a Catalina Sky Survey csillagászai, Tucsonban. A Cambridge székhelyű Kisbolygó Központ vasárnap reggel kapott hírt a megfigyelésekről, meghatározta az előzetes orbitális pályákat, és arra a következetesére jutott, hogy a két objektum a Hold távolságán belül halad el a Föld mellett, három nappal felfedezése után.  

Egyik objektumnál sem áll fenn az esélye a Földdel történő ütközésnek

Eltérő pályán haladnak, melyek véletlenül, mintegy 11 órányi különbséggel vezetnek el a Föld mellett. Míg a kutatók szerint, egyik aszteroida sem veszélyezteti a bolygót, kihívást jelentő  megfigyelési lehetőséget nyújtanak. A NASA közleménye szerint, „mindkét aszteroida megfigyelhető lesz közepes méretű, amatőr teleszkópokkal, amikor a legközelebb kerül a Földhöz. Egyik objektumnál sem áll fenn az esélye a Földdel történő ütközésnek.”

Folytatás a Híradó.hu oldalán


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Ukrán politikus a kettős állampolgárság jelentette veszélyről
Ungvár, 2012. május 24., csütörtök (MTI) – A kettős állampolgárság Ukrajna alkotmányába ütközik és [...] tovább »
Navracsics Tibor részt vesz a közép-európai igazságügyi miniszteri találkozón
Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és [...] tovább »
Londoni elemzők: még mindig erős az euró, komoly gyengülés jöhet
London, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - Az euró árfolyamát a legutóbbi gyengülések nyomán sem terheli [...] tovább »
Megemeli a társasági nyereségadót a szlovák kormány
Pozsony, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A jövő évtől 23 százalékos társasági nyereségadót kell [...] tovább »
Szigorú fellépést ígérnek Kínában a szelektív abortuszok ellen
Peking, 2012. május 24., csütörtök (MTI) - A kínai tartományok többségében komoly a helyzet, a nemek aránya [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés