2010.09.8 12:45; Frissítve: 2010.09.8 12:45


Hárman meghaltak a nyugat-nílusi láz miatt Törökországban

Már három halálos áldozata van a Törökország nyugati részén felbukkant nyugat-nílusi láznak – jelentették szerdán a helyi hatóságok. Az egészségügyi minisztérium szerint nincs járvány.

Mindhárom áldozat idős ember, akik más betegségek miatt súlyos állapotban voltak – közölte a török egészségügyi minisztérium járványkutató laborjának vezetője Ankarában. Két fertőzött a kórházban halt bele a szúnyogok által terjesztett betegségbe.

“Arra számítunk, hogy egyre kevesebb megbetegedés lesz, amikor a hőmérséklet elkezd csökkenni” – igyekeztett megnyugtatni a közvéleményt Mustafa Ertek, aki szerint nem lehet járványról beszélni, és a lakosságra nem jelent súlyos veszélyt a láz.

A nyugat-nílusi láz Törökországon kívül is számos megbetegedést okozott az utóbbi hetekben. Romániában ketten, Görögországban tizenöten, Oroszországban hatan vesztették életüket.

A kórt az afrikai Ugandában fedezték fel 1937-ben, és azóta szinte minden kontinensen felbukkant már. Sok lehetséges szövődménye közül az agyvelőgyulladás és az agyhártyagyulladás a legveszélyesebb.
- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása


LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
A manuka mézet hatásosnak találták súlyos bőrfertőzések ellen is
Washington, 2012. február 8., szerda (MTI) - Egy különleges ausztrál mézfajta, a manuka a bőr [...] tovább »
Ősi óceán nyomait észlelte az európai űrszonda a Marson
Párizs, 2012. február 8., szerda (MTI) - Ősi óceán nyomait észlelte a vörös bolygón az európai Mars-kutató [...] tovább »
Százezer homokzsákot küld Magyarország Bulgáriába az árvízi védekezéshez
Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) - Százezer homokzsákkal segíti Magyarország Bulgáriát az árvízi [...] tovább »
Szlovákia – A belügyminiszter tagadja, hogy a katonai elhárítás ügynöke lett volna
Pozsony, 2012. február 8., szerda (MTI) - Egy állítólag titkosszolgálati forrásokból származó dokumentum [...] tovább »
A CIA és a kommandós alakulatok váltják az amerikai hadsereget Irakban és Afganisztánban
Washington/Budapest, 2012. február 8., szerda (MTI) - A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és a különleges [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása