„Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogyott az üzemanyaga, üljön át egy másik gépjárműbe! Belügyminisztérium” Kis túlzással a fél világ röhög rajtunk a március 15-ei hóviharban szétküldött üzenetek miatt. Uri Mariann jegyzete.
tovább »
Az az érzésem, 2012-ben véget sem ért az akkori kampány. A fülkeforradalmárok kétharmados elsöprő győzelme éppen ellenkezőleg hatott, mint azt várni lehetett - Égerházi Péter jegyzete.
tovább »
Emlékszem még azokra az időkre, amikor valamelyik tanárunkhoz bejelentkezett a szakfelügyelő (akkor így hívták). Nagy lett az izgalom, és néhány óra azzal telt, hogy részletesen megbeszéltük, mi lesz a „kirakatóra” témája, ki miből fog felelni, ki melyik kérdés megválaszolására jelentkezik, és hogy lehetőleg minden kérdés után mindenki lendítse magasba a kezét, hadd lássa a tanárunkat értékelő szakfelügyelő, hogy ebben az osztályban milyen kiváló munka folyik. Hegyi Erika jegyzete.
tovább »
Lássuk be, az ünnepi pillanattal néha tényleg sokkal inkább vele jár az emelkedettség elfogultsága, mint a tények tisztelete - Bujdos Attila írása.
tovább »
Maradjunk annyiban, hogy tartósan 300 forint fölötti forintárfolyamnál legalábbis nem szokványos megoldást
alkalmazott a monetáris tanács, amikor úgy döntött, hogy újabb 25 bázisponttal 5 százalékra csökkenti a jegybanki alapkamatot - Petneházi Attila jegyzete.
tovább »
Egyelőre húsz család költözhet az ócsai lakóparkba, a többi hatvan ház bérlésére új pályázatot írnak ki, módosított feltételekkel – közölte hétfőn az MTI – Szőke Tímea jegyzete.
tovább »
Na, ezek nem leszünk mi, hiába is van jelentős készlet Makó térségében ebből az új, forradalminak kikiáltott erőforrásból, melyről eddig is tudták, hogy van, csak a kiaknázásához nem volt meg a technika - Fabók Ágnes jegyzete.
tovább »
„Szárazéknál vagyunk, csókolóm?” - mondta türelmesen Szabó úr az ajtófélfát támasztva. Belátott a háziakhoz, be egészen az üvegszekrényig. Ott meg minden mi szem-szájnak, de leginkább toroknak ingere. Színes és átlátszó minőségi röviditalok. „Még jó hogy jár” - gondolta, miután két felest már eltüntetett az arcban, leöblítve két üveg sörrel. Juhász-Léhi István jegyzete.
tovább »
Természettudományos laboratóriumot alakítanak ki a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban, amit a környező települések 25 iskolája is használhat majd. Eközben 1,8 milliárd forintért épül a tudományos élménypark a botanikus kertben. Ha hozzáadjuk a laborberuházás 318 millió forintos költségét, 2 milliárd forint feletti összeget kapunk – lássuk be, igen szép, s válságos időkben annál is szebb... - Szőke Tímea jegyzete.
tovább »
„Nem fogok egy lyukban ülni egész nap, inkább megyek külföldre egy szállodába dolgozni” – mondja egy lány az anyjának, van időm hallgatni őket a pénztárra várva. A mama próbál érvelni, hogy sikerül-e meggyőznie a lányát, nem tudom, mert sorra kerülök. A beszélgetés szinte rímel arra, amit előtte olvastam: úgy tűnik, egyes szakmák, mesterségek néhány év múlva teljesen kihalhatnak, nincs aki jelentkezzen rájuk. Hajdu Mariann jegyzete
tovább »
A tél múltával vége a filmes díjátadó szezonnak is. Kiosztották az Emmy-díjakat, a Golden Globe-ot, a franciák legrangosabb filmművészeti díját, a César-díjat és az Oscar-szobrokat, de gazdára találtak a MÚOSZ Film és Tévékritikusi Szakosztályának díjai is.
tovább »
Miközben javában megy a vita arról, hogy hatékony-e a hazai felsőoktatás, annyi és olyan végzettségű szakembert képeznek-e a főiskolák és egyetemek, amennyire és akikre a munkaerőpiacnak szüksége van, arról kevesebb szó esik, hogy vajon mennyi időt tölt az álláskereséssel egy érettségizett pályakezdő, és mennyit egy friss diplomás?
tovább »
Aláírásgyűjtésbe kezdett a Fidesz a rezsicsökkentés „megvédésére”, így végre magunk is hozzájárulhatunk a gazdasági szabadságharchoz egy jelzésértékű szablyasuhintásnyival. Ratalics László jegyzete.
tovább »
Módosították a gyermekvédelmi törvényt. A változással egyebek mellett bevezették a „terhességét eltitkoló válsághelyzetben lévő várandós anya” fogalmát, egyben speciális szabályokat határoztak meg. E szerint ha a gyereklányok a titokban szülés, majd a gyermek örökbe adása mellett döntenek, nincs szükség szülői beleegyezésre: az abortuszhoz viszont igen. Szalóczi Katalin jegyzete.
tovább »
Na, megindult a paráztatás ezerrel – hívta fel a figyelmem az egyik ismerősöm csütörtök délután bizonyos internetes portálokon megjelent hírekre. Aztán megnéztem: „Figyelem! Figyelem! Pénteken ismét ítéletidő lesz!” – így a cím, alatta pedig a hóesésbe vesző hótolók látványa - Kovács Zsolt jegyzete.
tovább »
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van térerőm, az áram sem ment el, és még vízhiányban sem szenvedtem az elmúlt napokban. A netkapcsolat vacakolt kicsit, de spongyát rá, több is veszett Mohácsnál... - Ladányi Tóth Lajos jegyzete.
tovább »
Újsághír: A német szárnyastartók módszeresen megsértik az állattartási szabályait: a ketrecekben több a tyúkok száma a megengedettnél. Ügyészségi adatok szerint százas nagyságrendű az állatjóléti rendeletet megsértő gazdaságok száma. Petneházi Attila jegyzete.
tovább »
Az - egyelőre még a távolból - közelgő országgyűlési választásokra már számos előkészület történt, kis túlzással mondhatni: elkezdődött a kampány. A hatalomba kerültek, az onnan kiszorultak és a harmadik csoportról se feledkezzünk meg: akik e kettő tevékenységét figyelik több-kevesebb aggodalommal, a maguk módján készülnek az eseményre. Pap Gyula jegyzete.
tovább »
„A név és a címer sérthetetlen! Ne merjetek hozzányúlni!” – így formált véleményt kifeszített drapériáján 2010-ben a debreceni B-közép a Loki Oláh Gábor utcai stadionjában. Tamás Nándor jegyzete.
tovább »
Matolcsy György unortodox gazdasági miniszter jegybankelnöki kinevezése nem az első alkalom, amikor a politika egy kormánytagot delegál a Magyar Nemzeti Bank elnöki székébe. Petneházi Attila jegyzete.
tovább »
Igen, még mindig ezen rágódom. A behavazott ünnep értékelései kapcsán egyre nyilvánvalóbb: az „újbeszél” immár mindkét oldalon nyomul, korábban pannon puma, dübörögazország, most meg igazi sikertörténet, sikeres hóhelyzetkezelés. Fábián György jegyzete.
tovább »
Bár részvételünk csak jelképes, éppen elegendő ahhoz, hogy felkerüljünk egy harcias csoport térképére – Nyéki Zsolt jegyzete.
tovább »
Észak dél ellen, és fordítva. Ferde szemmel néznek egymásra a koreai potentátok, a provokációnak vélt lépés sosem marad reagálás nélkül - Ladányi Tóth Lajos jegyzete.
tovább »
Vannak, akik megunva a modernkor túlburjánzott vívmányait, önként és dalolva kivonulnak a civilizációból, hogy visszatérjenek egy évtizedekkel ezelőtti világba. És van, amikor a civilizáció költözik ki az egy időre emberek életéből – például egy többnapos áramszünet formájában - Száraz Ancsa jegyzete.
tovább »
Kéz- és lábtörést! – szokták mondani a babonások merő jóindulatból az útra kelőknek. Én ugyanezt kívánom, de a szó szoros értelmében azoknak a semmirekellőknek, akik – kihasználva a napokon át uralkodó káoszt, áramszünetet és a rokonoknál, barátoknál, melegedőkön meghúzódó családok távollétét – azért indultak útnak az elmúlt napokban, hogy portyázzanak, lopjanak, garázdálkodjanak, még egyet rúgva az elesettekbe - Palicz István jegyzete.
tovább »
Talán nem túlzok, ha azt mondom, az utóbbi napok eseményei senkit nem hagytak hidegen – és ezzel a szófordulattal már a témánál is vagyunk. Kenyeres Ilona jegyzete.
tovább »
Nem vagyunk kaliforniaiak akik állandóan a földrengésre készülnek, se japánok akik a cunamira. Kiss László jegyzete.
tovább »
Kit akarnak ezek hülyére venni? - hallottam többször ezekben a napokban, amikor az országra csütörtökön és pénteken lecsapó ítéletidő következtében kialakult helyzet értékelése és a problémák megoldása szóba került. Égerházi Péter jegyzete.
tovább »
A sokszor hivatkozott (átlag)emberek meglehetősen zaklatottan reagáltak, a - valljuk be - nem átlagos mennyiségű hóesésre és a – reméljük bevallják – nem átlagos szervezetlenségről, előre nem látásról, reakcióidőről tanúbizonyságot tevő illetékesek megnyilvánulásaira. Pap Gyula jegyzete.
tovább »
Hogy mi lett volna ha 165 esztendeje Petőfi, Jókai, Vasvári és Vajda kerül olyan kalamajkába, mint mi az idei március 15-én? Valószínűleg maradnak a Pilvaxban és tovább finomítják a 12 pontot... Tényleg nem hittem volna, hogy 2013 március idusa úgy vonul majd be a nagy közös nemzeti öntudatba, hogy úgy ránk szakadt fél méter hó, hogy bíza ki sem látszottunk a kokárdából! Juhász-Léhi István jegyzete
tovább »
Tényleg Orbán Viktor tehet róla, hogy sokan péntek délben értek haza az előző napi munkából? Rúgjunk-e bele ismét a már régen csak éberkómában vegetáló a MÁV-ba, amiért képtelen megszervezni Szolnokon vagy másutt ragadt utasai tovább szállítását? Érdemes-e egymás torkának ugrani a szeles, jeges, havas idő okozta károk, bosszúságok miatt?
tovább »
Jó megállni egy kicsit, és emlékezni. Együtt készülni az ünnepre, együtt figyelni a történelmi zászlóvivőket, a koszorúzókat, a beszédet mondó elöljárókat. Ilyenkor talán elgondolkodunk azon, mi is felesküdtünk arra, hogy hazánkat életünk árán is megvédjük.
tovább »
Sok van, mi türelmetlen, de az embernél nincs semmi türelmetlenebb. Még alig durran el a pezsgőskupak, máris a nemzeti ünnep hosszú hétvégéjét várja, a kettő között pedig balra kanyarodó sávban előz a négy évszakos gumiabronccsal, csak hogy mihamarabb a nyárba érhessen. Barak Beáta jegyzete.
tovább »
Törvényben rögzítené a Fidesz a már január 1-jével elrendelt rezsicsökkentést, s rendeletalkotással hatalmaznák fel az energiahivatalt. Szalóczi Katalin jegyzete
tovább »
Aki botorkál az interneten, láthatja, hogy a minapi fővárosi, Fidesz-székházi, alkotmánymódosítás-ellenes tüntetésről különféle fényképképződmények jönnek-mennek, mint például az egyik, amely mutatja, kik is azok az „agresszív” támadók és „békés” biztonságiak, vagy egy másik, amely magukat civilnek valló tüntetők párthovatartozását feszegeti - Fábián György jegyzete.
tovább »
Áthatott a forradalom hevülete, és máig is emlékszem az érzésre. Előttem vannak a film képei is, amelyen a magyar huszárok csúcsokon és völgyeken át lóháton igyekeznek haza, mert a szabadságharc katonái akarnak lenni. Sírtam, amikor halni láttam őket - Szabó Katalin jegyzete.
tovább »
Különleges köztársaságként kell kezelni Koszovót. A Balkán-félszigeten Montenegro, Albánia, Szerbia és Macedónia által ölelt országot a világ nemzetei csak részben ismerik el – ilyen Magyarország is. Összesen százharmincegy ország tiltakozott a függetlenségük öt évvel ezelőtti egyoldalú kikiáltása ellen - Ladányi Tóth Lajos jegyzete.
tovább »
Egyszerű, mint a lejtő: ha sok a rezsiköltség, akkor csökkenteni kell! És Orbán Viktor, pardon, a kormánya, csökkentette. És még több mindent akar olcsóbbá tenni nyárig. Igaza van, mert ki szeretne többet fizetni, ha kevesebbet is lehet. Kovács Zsolt jegyzete.
tovább »
Én azt hittem, hogy a Tokaji aszút világszerte ismerik. Így angol ismerőseimnek azt vittem tizenöt évvel ezelőtt Londonba ajándékba, s büszke voltam, amikor láttam, mennyire örülnek. Főleg, amikor elővették az esti grillpartihoz. Aztán megdöbbentem, ahogy elkezdték vele locsolni a piruló húst... Hajdu Mariann jegyzete.
tovább »
Valószínűleg csak a meglepetésekre - és bundára - játszó kedvenc kollégánk lett volna képes fogadást kötni a sorrendben negyedik alkotmánymódosítás elfogadása ellen. Pap Gyula jegyzete.
tovább »