2010.09.1 11:14; Frissítve: 2010.09.1 11:14


Valami Európa 2

Valami Európa 2
Az elmúlt szezon igazi álomutazásnak tűnt a Loki és a szurkolók számára, hiszen az ígéretek földjére, a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutottak Herczeg András tanítványai.

A csapat és a drukkerek szinte egyforma izgalommal készültek a túrákra, legyen szó liverpooli, firenzei, lyoni, vagy éppen budapesti utazásról. Mondjuk, a fővárosba bumlizások előtt azért ment a szentségelés és a köpködés, hogy miért nem itthon játsszuk a hazai meccseinket, de idővel ebbe is beletörődtek a fanatikusok, s belakták a Puskás Ferenc Stadiont. Hat mérkőzés erejéig átadhattuk magunkat azoknak az élvezeteknek, amiket csakis a Bajnokok Ligája nyújthat.

Felejthetetlen és megismételhetetlen érzések voltak ezek, ám most újfent olyan élményekben lehet részük a lokistáknak, amik miatt az egész ország futballtársadalma irigyli a cívisvárosiakat: Európában rúgják majd a bőrt Czvitkovicsék. Az Európa Liga csoportkörébe jutásával a Lokomotív játékosai azt is bizonyították, a tavalyi siker nem a véletlen műve volt, hiszen idén is ott vannak a kontinens futballtérképén. Zárójelben megjegyzem: az UEFA illetékesei szerencsére helyesen mérlegeltek a pénzbüntetés kiszabásával, s nem azoknak lett igazuk, akik egyből és helyből kizárták volna a DVSC-t az adminisztrációs hibáért.
A sorsolás után kiderült, most sem lesz sokkal könnyebb dolga a debrecenieknek, mint a BL-ben volt (PSV, Sampdoria, Harkiv), ám csodák nem csak a filmvásznon, néha a sportpályákon is bekövetkeznek.

  • A Loki elnöke kiállt munkatársai mellett
  • Indulhat a Loki az Európa Liga csoportkörében!
  • El-ügy: három éve a Liteksz játékosa is jogosulatlanul szerepelt!
  • Szima Gábor: Bízunk a kedvező döntésben
  • „Nincs szükség most tüntetőkre!”
  • Bajban a DVSC – a szurkolók felelősségre vonást követelnek a hibás nevezés miatt
  • DVSC: Nem befolyásolta a továbbjutást
  • DVSC-Liteksz: az UEFA nem változtatja meg az eredményt?
  • A DVSC elnöke kendőzetlenül beszélt a pénzügyekről is



  • Cikk ajánlása

    Hozzászólok
    Mi a véleményed?
    Hozzászólások szürése  | 
    HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



    LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
    Hideg idő – A hétvégén több helyen várható havazás, marad a hideg
    Budapest, 2012. február 10., péntek (MTI) - A hétvégén elsősorban a déli megyékben lehet számítani [...] tovább »
    Heti 10.000 adag meleg étellel készülnek a Krisna-hívők a rendkívüli fagyokra
    Debrecen, Miskolc - A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége, Ételt az Életért Szegényélelmezési [...] tovább »
    Míves nemezmunkák Szoboszlón
    Hajdúszoboszló - Február 10-én közel ötven nemezkészítő munkáiból nyílt kiállítás Hajdúszoboszlón a [...] tovább »
    Fagyott világ Csegénél
    Tiszacsege - Ha folyamatosan -10 fok alatt van a hőmérséklet, akkor előbb nagy jégtáblák jelennek meg a folyón, [...] tovább »
    Debrecenben járt a „Hópárduc”
    Debrecen - A hegymászás megtanított, hogy érezzem, tudjam az aktuális erő- és mentális állapotomat és ennek [...] tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés



    Elfelejtetted a jelszavad?
    Új felhasználó regisztrálása