Lencse és kaviár

Nem tudom, a sorsolás szeszélye, avagy a karakterek egybevetése szerint történt a „kiházasítás”, mindenesetre tény, hogy Krizsó SzilviaSüveges Gergővel, Jegyes-Tóth KrisztaObersovszky Péterrel kíván megfelelni ama szlogennek, ami így szab ma irány a közszolgálatinak: értéket közvetít! Betlen János „pártában” maradt, de ő már olyan régen szólótáncos a képernyő színpadán, hogy önnön védjegye minden esetben hitelesíti a látottakat. Egyébként is, stílusának megvan az a fanyar zamata, amit pályafutása érlelt igencsak egyedivé. Persze az előbbiek műsorvezetését sem úgy kell elképzelni, hogy most azán ketten „esnek” neki az „áldozatuknak”, s egymás kérdéseibe vágva fogják vallatóra vendégeiket. Illetve hát, témája s személye válogatja. Van, ahol így, van, ahol úgy. Az iskolai évkezdést reprezentáló Hoffmann Rózsát például egyik is, másik is faggatta, mivelhogy e mindannyiónkat közvetve vagy közvetlenül érintő kérdéskör alapvetően áthangolódik, s visszahozza talán azt a varázst,. amit sok-sok-nemzedék emléke így hitelesít: szeptemberi áhítat.

De vissza a „párok” esélyeihez. A „hímnem, nőnem” együttes színesebb felállás, mint az ellenkezője. S már csak azért is, mert a női arc, a női hang valami moll zengést visz bele a minden reggeli rituáléba. Puhább és behízelgőbb lesz a hallottak visszhangja, hisz a néző nem csak a szemével vagy a fülével figyeli a képernyőt. Olykor a szívével is, s ez nem egyszer érzelmi kapocs is lehet abban a sokszor egyhangú és monoton színdarabban, amit az unalom produkál. Nagy veszélye a ma már szinte alig követhető csatornaajánlatoknak, hogy leginkább vagy kizárólagosan fővároscentrikus. A helyzet csapdája ez, merthogy minden szerkesztőség anyaöle Budapest, s akár egy „celebért”, akár egy sztárügyvédért nem kell messzire menni. Kéznél vannak, s jelenlétüket legfeljebb a mindennél fontosabb reklámidő korlátozhatja. S ebben a nézettségi egyensúlyban a székrekedés kikúrálása legalább olyan súllyal esik latba, mint az oroszlánindulatú szocialista politikus új erkölcsi kódexe.

Jómagam persze szimultán fogyasztom a reggeli kínálatot. Valójában tehát ínyenckedem, visszaigazolva az egykori étlapot: lencse és kaviár. Napi nagy kortyom viszont, amikor a túlszőke a szemembe kackiáskodja: Lilu vagyok. S ezenkívül, hogy ki ő, fogalmam sincs. De ez nyilván az én műveltségi hiányosságom…

– Boda István –