Ilyen – nagy horderejű, a községet megtisztelő eseményben – nem sokszor lehet része falubelinek, környékbelinek. Ezt bizonyítja az is, hogy a jegyek már az előadás napja előtt egy héttel elővételben elkeltek.
A polgármesteri hivatal és a Román Kisebbségi Önkormányzat közös szervezésében zajló estét 16 órakor Kecskés Gyula polgármester és Mazsu Jenőné, a Román Kisebbségi Önkormányzat vezetője nyitotta meg köszöntő beszéddel.
A színvonalas műsorban fellépő vőfélyek előadásában a nézők megismerhettek többek között különféle lakodalmas beköszöntőket, hívogatókat, leves-, káposzta-, kakas-, bor-, sütemény-verseket, ezeket persze viccekkel fűszerezve.
Részük lehetett még menyasszony-kikérésben, búcsúztatásban, álesküvőkben, természetesen humoros jelenetekkel körítve. A közönség így egy igazi lakodalom kellős közepébe csöppenve érezhette magát.
Az előadások befejeztével az emléklapok kiosztására került sor, amelyeket a fellépő csoportok kaptak.
A késő estébe nyúló műsort a várva-várt vacsora követte, amely szintén lakodalmi menü volt: csigaleves, töltött káposzta, sertéspörkölt, sütemény.
A jó hangulatban eltöltött estét hajnalig tartó bál követte a Bokor Band közreműködésével. A rendezvény zökkenőmentességéről a nap folyamán a helyi polgárőrség gondoskodott.
A fellépők:
- óvodai gyerekcsoport – román versek
- Szivárvány népdalkör
- Idősek Klubja – cigánytánc
- Jónás Dóra – román vers
- román szakkörös iskolások – Molcsán Piroska vezetésével
- Drilla József és felesége
- Kocsi Gyuláné -elbeszélés
- Hortobágy néptánccsoport – Magyarbődi tánc, Szilágysági tánc
- Grósz György -ének
- Pocsaji román néptánccsoport
- Gyulai néptánccsoport
- a Bokor Band zenekar
Vőfélyek:
- Tóth Zoltán – Pocsaj
- Kathi Lajos – Hajdúböszörmény
- Markó Bandi – Nagykálló
- Győri Balázs – Debrecen
- Szegecs János – Létavértes