2010.01.27 13:15; Frissítve: 2010.01.27 13:15


Utazók nélkül nehéz utaztatni

Utazók nélkül nehéz utaztatni
Az utazási kedv radikális visszaesése és a kezelhetetlen mértékű árfolyamveszteség vezetett a debreceni Red Treff Utazási Iroda felszámolásához. Mit mondanak a többiek?

Az utazási kedv radikális visszaesése és a kezelhetetlen mértékű árfolyamveszteség vezetett a debreceni Red Treff Utazási Iroda felszámolásához. A szakmában uralkodó apátiát mi sem jelzi jobban, mint, hogy öt debreceni irodavezető közül csupán ketten vállalkoztak arra, hogy valamiféle víziót megfogalmazzanak. Nagy Sándorné, a Grand Tours Utazási Iroda ügyvezetője az elmúlt évben azt tapasztalta, hogy az emberek félnek előre lefoglalni a nyaralásukat, hiszen nem tudják, mit hoz a jövő. „A családok száma érezhetően csökkent, inkább párok foglaltak nálunk utakat. Voltak olyan törzsutasaink, akik lemondtak a tengerpartról a Balaton javára, bár utólag ezt többen meg is bánták közülük” – fogalmazott a szakember, hozzátéve, hogy bár náluk a január jól indul, már most borítékolható, hogy mennek tönkre utazási irodák az idei esztendőben is.

A Baumann Reisen Utazási Iroda bevétele tavaly legalább negyven százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Baumann László cégtulajdonos úgy látja, hogy a válság kapcsán azok a középosztálybeli családok is elszegényednek, akik eddig minden évben megtehették, hogy elutazzanak valamelyik közeli tengerpartra.



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Kolbászfesztvál testvértelepülésekkel Szentpéterszegen
Szentpéterszeg - Hatodik alkalommal rendezték meg Szentpéterszeg civil szervezetei és a település önkormányzata [...] tovább »
Nyitott óvoda: az első osztályt is ugyan ott kezdik a Bólyai János Általános Iskolában
Debrecen - A debreceni Bólyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény [...] tovább »
A didergő király Debrecenben
Debrecen - A didergő király  című gyermekelőadást nézhették meg az érdeklődő apróságok és kísérőik [...] tovább »
Informatikusok vehették át diplomájukat Debrecenben
Debrecen - A Debreceni Egyetemen díszudvarán 150 friss informatikus vehette át az oklevelet szombaton. tovább »
Megújult a református kollégium Debrecenben
A Debreceni Református Kollégium „A” épülettömbjének látogatóbarát fejlesztése című projekt záró [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása