Téglás – Egy angol és egy spanyol
gyár termelési kapacitását is a
Hajdú Zrt.-hez telepítik át.
Az autóipar általános
válsága nem hagyta érintetlenül a
Hajdu Autotechnika Ipari Zrt.-s sem, melynek
téglási üzemében az idei
első negyedévben harmadára esett vissza
a termelés.
Akkor három helyett csak egy műszakban
tudtak dolgozni, napjainkra viszont ismét
konszolidálódni látszik a
társaság helyzete. Novotni
Anna vezérigazgató arról
tájékoztatta a Naplót, hogy a
cég két olyan projektet is elnyert az
elmúlt fél évben (egy angliai
és egy spanyolországi gyár
áttelepítését
Téglásra), melyek együttesen mintegy
200 alkatrész gyártásának
az átvételét jelentik.
Az éves szinten másfél
milliós többlet darabszám
jelentőségét azzal lehetne
leginkább érzékeltetni, hogy ez a
jelenlegi terhelésük több mint
felét jelenti, valamint általa
tizenhét új munkahely is
létrejön a hajdúsági
iparvállalatnál.
A vezérigazgató szerint ugyancsak a
pozitív elmozdulás, hogy az
alkatrészgyártáshoz szorosan
kapcsolódó
szerszámüzemük
tevékenysége is jócskán
bővült az elmúlt időszakban.
Vannak olyan alkatrészek, amelyeknek a
sorozatgyártása csak jövőre
indul be Tégláson, de az ezekhez
szükséges szerszámok
elkészítése már idén
munkát ad az ott dolgozóknak.
P.A.