2010.09.8 06:21; Frissítve: 2010.09.8 06:21


Tüntetnek a vállalkozók a böszörményi hipermarket előtt

Tüntetnek a vállalkozók a böszörményi hipermarket előtt
Demonstrációt tartanak -az építésben közreműködő gépek felvonulásával- kifiztetetlen számláik miatt a hajdúböszörményi TESCO Áruház parkolójában az építésében közreműködő alvállakozók ma délelőtt 8 és 12 óra között. Tudósítónk a helyszínen.

A legkisebb is számít feliratú transzparensekkel érkeztek, a hajdúböszörményi Tesco szervízútjára és a mellette található útra a hipermarket felépítésében részt vevő alvállalkozók munkagépeikkel- számolt be helyszíni tudósítónk.

Képek a demonstráció helyszínéről 

Dr. Lovász Gyula ügyvéd -aki közel 10 hajdú-bihari vállalkozót képvisel az ügyben- elmondta: A hipermarket székesfehérvári fővállalkozója közel 70 millió forintos összeggel tartozik a demonstráló alvállalkozóknak, ezért a Fire-Ép Kft. ellen felszámolási eljárást kezdeményeztünk a fejér megyei bíróságon.

Videó a demonstráció helyszínéről

Már korábban is szóltak

Mi csak a pénzünket akarjuk-mondták az alvállalkozók. A Tesconak egyébként már idén januárban jelezték, hogy fizetési gondok vannak a fővállalkozóval. A kifizetések hiánya egyébként a helyi tűzoltóságot is érintette. A lánglovagok egy szerkocsival a helyszínre is érkeztek demonstrálni, ám idő közben helyszínre kellett vonulniuk.

A legkisebb nem számít?

A demonstráló vállalkozók félnek attól, hogy csődbe mennek a fővállalkozó tartozása miatt. Kardos Bálintnak, aki az út seprését végezte az építés alatt 1,7 millió forinttal tartoznak. Fel van háborodva, mert úgy érzi, mindeki csak ígérgetett neki.
A vállalkozók kifizették dolgozóikat, de amennyiben nem kapják meg járandóságukat, kénytelenek lesznek megválni a téli időszakban embereik egy részétől.

Videó

A több mint száz korábban ott dolgozó munkásnak így akár a fele is munkanélkülivé válhat néhány hónapon belül.

 

A Tesco állásfoglalását itt olvashatja!



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK HAON Sziréna
Debreceni Ítélőtábla: Kártérítést követelt a gyilkos
Debrecen, Szeged - A tájékozódáshoz való jog fontosabb, így a súlyos bűncselekmények elkövetőinek neve [...] tovább »
Teljes útzár baleset miatt Hajdúsámsonban
Hajdúsámson - A 471 számú főúton Hajdúsámson belterületen az Árpád utca 116 számnál személyi sérüléses [...] tovább »
A Déri portása eladott egy kardot
Debrecen - Az interneten vált gyanússá a kard fotója egy műgyűjtőnek, mintha látta volna már valahol... tovább »
Betöréssorozattal gyanúsított társaságra csaptak le a rendőrök
Debrecen -  Betöréssorozattal gyanúsított társaságra csaptak le a rendőrök hétfőn hajnalban [...] tovább »
Romagyilkosságok – Az elsőrendű vádlott rosszulléte miatt elhalasztották a tárgyalást
Budapest, 2012. február 1., szerda (MTI) - Kiss Árpád elsőrendű vádlott rosszulléte miatt elhalasztotta a romák [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása