2008.11.11 12:31; Frissítve: 2008.11.11 12:31


Színpadi balesetet szenvedett Trill Zsolt, debreceni színész

Színpadi balesetet szenvedett Trill Zsolt, debreceni színész
Debrecen – Trill Zsolt színművész a Fodrásznő egy jelenetének próbái közben leesett a díszlet egyik eleméről hétfőn. Szerencsére nem szenvedett maradandó sérülést; az alkotók megvárják felépülését a premierrel.

Szergej MedvegyevFodrásznő című darabjának november 14-ére meghirdetett bemutatója, valamint a darab novemberi előadásai Trill Zsolt balesete miatt elmaradnak – adtuk hírül a Csokonai Színház közleménye alapján.

A művész balesetének részleteiről érdeklődvén a következőket tudtuk meg Kovács Andrea sajtóreferenstől:

– A Csokonai Színház november 14-ei bemutatójára készült a Fodrásznő című produkció alkotói csapata. Hétfőn, a főpróbahét első napján a színészek fizikai erejét is igénybe vevő jelenet próbái közben Trill Zsolt színművész egy pillanatnyi koncentrációhiány következtében elveszítette egyensúlyát, és leesett a díszlet egyik eleméről.

A színészt azonnal a Kenézy Kórházba szállították, ahol a délután folyamán meg is műtötték. Viktor Rizsakov rendező és a társulat megkönnyebbülésére a színész nem szenvedett maradandó sérülést.

A bemutató azonban elképzelhetetlen Trill Zsolt részvétele nélkül, így az alkotók megvárják a színész teljes felépülését.

  • Garami Gábor: arctalan média személyiség
  • Garami Gábor előadása a Debreceni Egyetemen Video
     

  • Halálos baleset Hortobágy és Tiszafüred között
  • Halálos baleset a 33-as úton 2008.11.06. Video

  • Motoros baleset a Víztorony utcán


  • Cikk ajánlása


    LEGÚJABB HIREK Bulvár
    Kikaparják a szilikont VV Veronika szájából
    Alekosz exe ráunt feltöltött ajkaira, ezért úgy döntött, hogy kiszedeti az implantátumot. Kedvese, Cristofel [...] tovább »
    Bizarr! Coco pucéron pózol unokaöccsével az ágyban
    Ice-T exhibicionista, bőséges idomokkal megáldott felesége saját maga posztolta ki a Twittere azt a képet, amin [...] tovább »
    VV Vera filmjét pornó-Oscarra jelölték
    Vera még azt sem sejti, hogy fény derült a szexiparban tett szárnypróbálgatásaira, de máris pornó Oscar-díjra [...] tovább »
    Billy Connolly is csatlakozott A hobbit szereplőgárdájához
    London, 2012. február 9., csütörtök (MTI) - Csatlakozott Peter Jackson A hobbit - Váratlan utazás című [...] tovább »
    Kipakolta a mellbimbit Lindsay Lohan
    A botrányhősnő sokkal inkább luxuslotyónak néz ki a képeken, mint tehetséges színésznőnek... tovább »
    Még több kategóriábol »

    feedback

    Belépés



    Elfelejtetted a jelszavad?
    Új felhasználó regisztrálása