2010.02.25 14:05; Frissítve: 2010.02.25 14:05


Rhoda Scott újra Magyarországon

Rhoda Scott újra Magyarországon
A „Mezítlábas Hölgy” a Kölcseyben kápráztat el páratlan tudásával.

2010-ben újra Magyarországra, Debrecenbe látogat Rhoda Scott, az afrikai-amerikai származású hard-bop és soul jazz orgonista, vagy ahogy sokan ismerik: a „Mezítlábas Hölgy”. Március 19-én a Kölcsey Központban kápráztatja el közönségét egy fantasztikus koncerttel.

Egy methodista lelkész lányaként Scott ifjúsági és gospel kórusok zenéjén nevelkedett apja templomában, ahol gyakran szerepelt orgonistaként. Később klasszikus zongorán is tanult, azonban visszatért az orgonához, amiből később diplomát is szerzett a világ egyik leghíresebb zeneiskolájában, a Manhattan School of Music-ban.

Hangszeréül a Hammond orgonát választotta és hamarosan a világ legjobb női jazz orgonistájává vált. Az orgonán mindig mezítláb játszik, innen erednek becenevei is. Scott, más jazz orgonistáktól eltérően egy összetéveszthetetlen, szinte csak rá jellemző pedálhasználattal játszik basszusfutamokat, így adva lehetőséget a bal kezének arra, hogy gondosan kidolgozott dallamokat tudjon megszólaltatni. Rhoda imád Magyarországon játszani és mivel repertoárjában szinte mindig feltűnnek az olyan világsikernek örvendő népszerű darabok, mint az: „In the Mood”, „Theme from New York, New York”, „Summertime”, „Take Five”, „Hit the Road Jack”, „Greensleeves”,vagy a „Let it Snow”, biztosak lehetünk benne, hogy akik ott lesznek Rhoda Scott debreceni koncertjén, egy felejthetetlen zenei élménnyel lesznek gazdagabbak.

INFO

Belépőjegy: 2900 Ft, 3400 Ft. Jegyek kaphatók: Apolló mozi, Kölcsey Központ, Főnix Csarnok, Tourinform iroda, Interticket hálózata (www.interticket.hu)



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Havazás – OKF: senki ne induljon útnak autóval a heves havazásban!
Budapest, 2012. február 3., péntek (MTI) - Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt kéri, senki ne [...] tovább »
Állatorvosi ügyelet Hajdú-Biharban
Hajdú-Bihar - Nézze meg, hogy hová fordulhat kisállatainak panaszaival a hétvégén Hajdú-Biharban! tovább »
Ügyeletek a hétvégén Hajdú-Biharban
Hajdú-Bihar - Nézze meg, hová fordulhat problémáival a hétvégén megyénkben! tovább »
Diákok bántalmaztak tanárokat Debrecenben
Debrecen, 2012. február 3., péntek (MTI) - Két iskolában is összetűzésbe kerültek fiatalkorúak az intézmény [...] tovább »
Betti, a nap szépe
Debrecen - Betti debreceni egyetemista,aki mentőstisztnek tanul, mottója: Az elme önmagában képes a Poklot Mennyé, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása