2010.09.1 13:52; Frissítve: 2010.09.1 13:52


Pályázatot zártak a hajdúdorogi közoktatási intézmények

Pályázatot zártak a hajdúdorogi közoktatási intézmények
A „Kompetencia alapú oktatás, egyenlő hozzáférés – innovatív intézményekben Hajdúdorogon” című pályázat 2010. augusztus 26-án tartotta zárórendezvényét a Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola dísztermében.
Hajdúdorog Város Önkormányzata Csige Tamás polgármester kezdeményezésére nyújtott be pályázatot 2009 elején az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatási rendszeréhez az Egyesített Napközi Otthonos Óvodák, a 2. sz. Általános Iskola és a Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola bevonásával. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága 2009. május 12-én a pályázati célkitűzések megvalósítására 46 849 696 Ft-ot ítélt meg, mely 100 %-os támogatási arányt jelentett. A program a pedagógusok módszertani kultúrájának korszerűsítését, a tanulók képességeinek és kulcskompetenciáinak egyénre szabott fejlesztését és megerősítését tűzte ki célul.
 
A polgármester mindenek előtt megköszönte a programban résztvevő pedagógusok és a projektmenedzsment munkáját, és beszélt mindazon eredményekről és elvárásokról melyeket a pályázat tett vagy tesz lehetővé a későbbiekben.
 
170 tanúsítványt szereztek a pedagógusok
 
 
Sándor Ramóna projectmenedzser értékelte és részletezte az elmúlt 16 hónap feladatait, munkafolyamatait a projectmenedzsment részéről. Érdekességként kifejtette az eszközbeszerzések kapcsán, hogy az óvoda 600 000 Ft értékben kapott fejlesztő, dramatikai eszközöket. Az önkormányzat a 2. sz. Iskola részére 200 000 Ft, a Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskolának pedig 400 000 Ft értékben szerzett be olyan digitális tananyagokat, szemléltető eszközöket, amire nem lett volna lehetősége költeni az intézményeknek. Kifejtette, hogy a pályázat során a továbbképzések késői kezdése jelentette a legnagyobb problémát, hiszen az innovációt végző pedagógusoknak szeptemberben ezek hiányában is el kellett kezdeniük a kompetencia alapú oktatás bevezetését. Összesen 170 tanúsítványt szereztek a feladat-ellátási helyek pedagógusai.
 
Bemutatták az év során rendezett eseményeket, tevékenységeket
 
 
Ezt követően felkérte a feladat-ellátási helyek képviselőit, elsőként az Egyesített Napközi Otthonos Óvoda vezetőjét Pogácsás Imrénét, majd a 2. sz. Általános Iskola megbízott vezetőjét Urgyán Tibor Györgyöt és Görögh Imrénét, a Móra Ferenc Általános és Művészeti Iskola szakmai vezetőjét a pedagógiai munka összefoglalására. Mindannyian beszámoltak a pályázat intézményeken belüli, szakmai lefolyásáról. Bemutatták az év során rendezett eseményeket, tevékenységeket. Beszéltek nehézségeikről, sikereikről és a program fogadtatásáról mind a gyerekek, mind a szülők részéről. Az elmondottak minden esetben bíztatóak, az eredmények egy része máris kézzel fogható.
 
Ezt követően a polgármester emlékeztető táblákat adott át az intézmények képviselőinek, hogy az eddig kint lévő tájékoztató táblákat kicserélhessék.
  
Végezetül a projektmenedzser megköszönte a résztvevők lelkiismeretes munkáját, kitartást és jó munkát kívánt a kezdődő új tanévhez.

Mosolygó Marietta
(www.hajdudorog.hu)


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Együtt Egy-másért segélykoncert Debrecenben
Debrecen - A debreceni Gázvezeték utcai Freedom Közösségi Ház "Hallo-Más" Együtt Egy-másért címmel [...] tovább »
Kibővült adatszolgáltatási kötelezettség
Hajdú-Bihar - Változott a szigorú számadású bizonylatok adatszolgáltatási kötelezettsége – hívja fel a [...] tovább »
A lebombázott vasútállomás is szóba fog kerülni Debrecenben
Debrecen. A cívisváros múltja, története iránt érdeklődőket, az arról szívesen beszélgetőket várja [...] tovább »
Kolbászfesztvál testvértelepülésekkel Szentpéterszegen
Szentpéterszeg - Hatodik alkalommal rendezték meg Szentpéterszeg civil szervezetei és a település önkormányzata [...] tovább »
Nyitott óvoda: az első osztályt is ugyan ott kezdik a Bólyai János Általános Iskolában
Debrecen - A debreceni Bólyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása