Egykori kormányzati autók is csillognak a debreceni napfényben.
Nézze meg képeinket és videóinkat a karneválról!
Debrecen. A
41. Debreceni Virágkarnevál részeként kora reggel oldtimer felvonulás györnyörködtette a közönséget, majd a virágkarneváli menet elhaladtával ezek a szépen felújított járgányok vették birtokukba a
Kossuth teret. – Mintegy 60 jármű látható a főtéren, melyek közül 45 autó, a többi pedig veterán motor. Az itt kiállított oldtimerek közül a legrégibb az 1906-os Peugeot, és az 1902-es Laurin & Klement motorkerékpár – segített az eligazodásban
Dr. Csoma István, a
Debreceni Old Timer Club elnöke. Elmondta olyan különlegességek is helyt kaptak, mint az egykor kanadai kormányzati autóként futó
Rolls Royce vagy a csehszlovák állami vezetőket szolgáló Tátra, melyet akkoriban civilek nem is vásárolhattak.
Azt a Mustang-ját neki!
– Nagyon tetszett a karneváli felvonulás, a virágkocsik, de be kell valljam az oldtimerek lenyűgöztek. A Mustangért bizony „csorgott a nyálam” – ezt már az a Megyesi Balázs mondta, aki barátaival és rokonaival Várpalotáról érkezett a Debreceni Virágkarneválra. – Néhány éve voltunk már, és akkor is nagyon tetszett, most pedig külön vonatot indítottak, s azzal jöttünk. A virágkocsik közül egyébként a Toystory-s és a Paff a bűvös sárkányos tetszett a leginkább a csapatnak – válaszolta érdeklődésünkre. Vele lévő barátai, Nátrán Bianka és Mekota Balázs erre helyeslőleg bólintottak. Mint megtudtuk tőlük, először járnak a karneválon, s le vannak nyűgözve. – A város is nagyon tetszik, s az emberek is nagyon kedvesek – fűzte hozzá a várpalotai lány.
Az augusztus 20-a délutánra tervezett oldtimer verseny eredményhirdetése technikai okok miatt szombaton 11 órától a Hosszúpályiban rendezett oldtimer kiállításon lesz- tudtuk meg a szervezőktől.