2008.02.28 09:44; Frissítve: 2008.02.28 09:44


Múltról és jövőről a debreceni Nagypiac átadása napján

Debrecen – Debrecenben közel 650 esztendeje – 1361 óta – van állandó piac. A legismertebb, illetve legjelentősebb helyszínek a Piac utca, valamint a jelenlegi Dósa nádor tér voltak – tartalmazza a városháza sajtóanyaga.

Debrecen mai lakói számára a Csapó és a Rákóczi utcák sarkán 1976-ban létesített vásárcsarnok jelentette évtizedeken át „a piacot”. Az akkori követelményeknek maradéktalanul eleget tevő létesítmény belső részén 32, a Rákóczi utca felőli részén 12 üzlet működött, s a vásárcsarnokban 338 asztalt helyeztek el.

A külső területen – a baromfipiacon – 121 asztal is volt. Több mint két évtized elteltével aztán egyre gyarapodtak a problémák: az épület egyre kevésbé volt komfortos, nem volt elegendő parkolási lehetőség az árusok és a vásárlók járművei számára, az üzletek már nem feleltek meg a hatályos előírásoknak, nem volt elegendő raktárterület, a padozat balesetveszélyessé vált, a közművek elavultak.

Debrecen önkormányzata 2000-ben a régi csarnok felújítása helyett egy új létesítmény építését határozta el. A piac megvalósítása iránt több befektető érdeklődött, míg végül 2004-ben pályázat útján a debreceni Dexium Kft. nyerte el a kivitelezés lehetőségét.

A befektető a piac területét képező, s az önkormányzat tulajdonában lévő körülbelül 20.000 négyzetméter nagyságú, nettó 1,6 milliárd forint értékű földterületért cserébe többek közt egy 6000 négyzetméter alapterületű korszerű piaccsarnok építését vállalta.

A régi vásárcsarnok 2006. július 15-éig működött, mikor is az asztalon árusítók számára a Péterfia utca 15. alatt ideiglenes piac nyílt. A régi piac területét, mint munkaterületet 2006. augusztus 16-án adták át a befektetőnek. Az új piacépület végül 2007 decemberére készült el.

Jogerős használatbavételi engedélyt 2008. január 21-én, jogerős működési engedélyt pedig 2008. február 18-án kapott.

Az új Nagypiac jellemzői:

Hasznos alapterület: 6502 négyzetméter (pinceszinti raktárak, földszinti és emeleti csarnok, üzletek, öltözők, raktárak, irodák). A létesítmény légkondicionált.

Üzlethelyiségek száma: 31 – ebből 18 a földszinten, 13 az emeleten található.

Asztalok, hűtőpultok: 295 asztal és 29 hűtőpult – ebből a földszinten 183 asztal, az emeleten 112 asztal és 29 hűtőpult található, amelyekről őstermelők és kereskedők egyaránt árusíthatnak.

Árufeltöltés: a Hunyadi és Rákóczi utcák csomópontjából a pinceszinten keresztül, teherliftek segítségével történhet.

Közönségforgalom: gyalogosan a belső utcákról közvetlenül a földszintre, vagy a spanyol lépcsőn az emeletre lehet jutni.

A csarnok két szintje, a pinceszinti több mint 100 parkoló a mozgójárdák, liftek igénybe vételével, valamint a lépcsőházakon keresztül is megközelíthetők. Gépjárművel a mélygarázsba a Hunyadi és Rákóczi utcák csomópontnál lehet majd behajtani, s a Vár utca felől is megközelíthető az épület.

A Vár utcán ennek érdekében némileg átalakul a forgalmi rend. Megszűnnek fizetőparkolók, illetve több helyen lesznek megállni tilos táblák a forgalmi tumultus elkerülése érdekében.

A beruházó a piaccsarnok kivitelezésén kívül a Simonffy Emil Zenei Általános Iskola felújítását és új tornacsarnok építését, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola homlokzatának felújítását, tetőfelújítását, díszkivilágítás megvalósítását vállalta, valamint közterületi fejlesztéseket a piaccsarnok környezetében.

E vállalások közül a piaccsarnok építése és az általános iskola felújítása már megvalósult. Az új tornacsarnok építéséhez szükséges munkaterületet a MÁV Zrt.-től vásárolta meg az önkormányzat és csak a közelmúltban adta azt át a befektetőnek.


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Bokréta Foltvarrókör a Méliuszban
Debrecen - A Bokréta Foltvarrókör kiállítását csütörtök délután nyitották meg a Méliusz Juhász Péter [...] tovább »
Átiratok festményen a Hal közben
Debrecen - Appelshoffer Péter, kortárs festőművész „Átiratok” című kiállítása csütörtökön nyílt a [...] tovább »
Oszkó Péter a Romkertben: A haza és haladás ügye
Debrecen - Oszkó Péter, volt pénzügyminiszter vendégeskedett azon a vitaesten, melyet Haza és haladás címmel [...] tovább »
Nem tetszik a jobbikosoknak, hogy itt van Gyurcsány
Debrecen - És ennek hangot is adtak, amikor az ex-miniszterelnök a Bika-beli fórumra tartott. tovább »
Blues-Jazz Jamboeree Hajdúböszörményben
A XII. Jazz-Blues Jamboree-t rendezik meg május 25-26-án Hajdúböszörményben. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés