A napfény még alig csillant a kerékpárok kormányain, amikor már többszáz biciklis készülődött felhőtlen hangulatban, hogy végigkerekezzen a városon, megnyitva az agusztus 20-i virágkarneváli menetet.
Isteni érzés
A sor elején vidám velocipédesek állták a kíváncsi tekintetek és fényképezőgép vakuk rohamát. A társaság az ország szívéből érkezett. – Nagykőrösről, Kalocsáról, Bajáról, Kiskunmajsáról jöttünk, heten – mondta Gaál István, s már sorolta is, kik alkotják a korhű ruhákba bújt csapatot. Kiderült, egyikük több mint százéves kétkerekűvel, másikuk, Halápi Sándor pedig világbajnoki címmel is büszkélkedhet. Bringáikról elárulták, méretre készülnek. – Nem mindegy ám, hogy kinek milyen hosszú… a lába – élcelődtek. Búcsúzóul István komolyra fordította: – Isteni érzés ennyi bringás között tekerni, tavaly is nagyon tetszett, s jövőre is biztosan jövünk.
A kerékpárok menetét, a négykerekű veteránok követték. Az oldtimerek között olyan különlegességek is helyt kaptak, mint az egykor kanadai kormányzati autóként futó Rolls Royce vagy a csehszlovák állami vezetőket szolgáló Tátra, melyet akkoriban civilek nem is vásárolhattak.
Mátyás és Darth Vader
E színpompás felvonulás végére pedig a koránkelő nézősereg is elfoglalta pozícióit, hogy a lehető legjobb helyről láthassa a virágkocsik és fellépők vonulását. S ha csilláron nem is, de a padokon, dísz- és szökőkutakon fürtökben lógtak az emberek. Az igazán rutinosak pedig kisszékkel, létrával felszerelkezve érkeztek a főtérre. Érdemes volt várni. Talán nincs is még egy olyan fesztivál a világon, ahol az igazságos Mátyás és Darth Vader, a sötét oldal ura ilyen jól megfért volna egymás mellett.
Megéri utazni
A Szent Korona kompozícióval induló menetben tizenhat különféle témájú virágkocsi vonulását nézhették a debreceniek, s az a több ezer turista, aki kimondottan a karneválra érkeztek. Marótiné Mártáék például a Zala megyei Lentiből és Gutorföldéről. Beszélgetésünkkor épp egy árnyékos padon falatoztak, hazaiból. Zalai süteményük zamata – mint megállapítottuk – hibátlan.
– Éjjel fél egykor indultunk egy virágkarneváli különvonattal, amihez Szombathelyről és Veszprémből is csatoltak kocsikat. Reggel fél nyolcra értünk Debrecenbe. Mint ne mondjak, fárasztó volt az út, de megérte, mert fantasztikus volt a menet. Nekem a legjobban a Kukori Baromfis tetszett a különféle háziállatokkal, a fellépők közül pedig azokat az édes kis mazsoretteket szerettem – sorolta ízesen, s közben a barátnőkkel azt vitatták, mit csináljanak még a vonat indulásig. – Tudja, megyünk még Pestre is, tűzijátékot nézni – avatott be, megjegyezve: reggel fél négyre talán már haza is érnek.
Virágvilágok
De lássuk csak milyen kompozíciókban is gyönyörködhettek a „karnevalisták”. A balatonfürediek Jókait idézték meg az Anna-bálon, s hogy minden kerek legyen, reformkori ruhákba öltözött kísérők és táncosok lejtettek az alkotás mellett, melyet az Anna-bál szépének megválasztott Kocsis Korinna koronázott meg. A történelmi nagyságok közt Mátyás és Báthory is tiszteletét tette, hogy a népitáncosokkal és hagyományőrzőkkel fűszerezett menetük átadja helyét a modernebb alkotásoknak.
Rögtön le is fegyverezte a közönséget a virágból épített birodalmi lépegető, hogy első meglepetésükből ocsúdva tapsviharral „vágjanak vissza”. Han Solo, Chewbacca és Leia hercegnő kimerevített másai mellett a Carmen TSE gondoskodott az elevenségről. Jedik és rohamsisakosok táncát láthattuk tőlük, s még Darth Vader, a sötét oldal ura is belement a játékba.
Fabók Ágnes
Virágkarnevál Debrecenben – képek és videók
Agusztus 20-ai tűzijáték Debrecenben
Önnek melyik virágkocsi tetszett a legjobban?
Szerbek, katalánok, törökök „szállták” meg a várost
A színfalak mögött – Hogyan készül a virágkocsi
Karneváli hangulatban kerekeztek Debrecenben
Biciklis korzó volt a Békás-tónál Debrecenben