Az ünnepségen a különböző beszállítók, partnercégek, illetve média (Magyar Távirati Iroda, MTV Debrecen, Debrecen város) képviselői mellett városunk képviseletében jelen volt Czibere Béla polgármester és Vatai Imréné címzetes főjegyző is. Az átadás megnyitóján Dedéné Novotni Anna vezérigazgató mutatta be először magát a céget, majd Kiss István technológia-vezetőtől átfogó képet kaphattunk a beruházás egészéről.
A fejlesztés a cél
A cél a termelés kapacitásának és hatékonyságának növelése, a termelő berendezések korszerűsítése, nem kevés hangsúlyt fektetve a megújuló energiát hasznosító fűtési és melegvíz előállítási rendszerekre. Új gyártóeszközök, mint például a csőkígyó gyártó és a lézeres daraboló berendezések is beszerzésre kerültek. Az infrastrukturális fejlesztés mellett a humán erőforrások és folyamatok fejlesztése, IT eszközök beszerzése, valamint a marketing terület bővítése is szerepelt a projektben. A beruházás finanszírozását részben Európai Uniós támogatásból, pályázati pénzből sikerült megvalósítani.
A meghívott vendégeket ezután egy üzemlátogatásra invitálták, ahol a már említett fejlesztésekkel testközelből is megismerkedhettek.