A Debreceni Rendőrkapitányság
Közlekedésrendészeti Osztálya,
vizsgálatot folytat közúti
közlekedés biztonsága elleni
bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen
tettes ellen.
2010. július 23-án 18 óra 30 perc
körül körüli időben, Debrecenben a Sámsoni
úton a 156 sz. előtti szakaszon egy
középkorú férfi, piros
színű segédmotorral haladt a gyalog
és kerékpárúton Hajdúsámson
irányába.
A vele szemben egymás mögött
haladó 2
kerékpáros fiatalember
ezt látva megállt, és egyikük
a mozgásban lévő segédmotoros
alkarjára ütött, amitől az
elesett. Majd, miután felállt a motoros
férfi, a kerékpáros fiatalember a
kerékpárját felemelve, azzal
megütötte a motorost, majd elhajtott a
helyszínről. A
segédmotoros férfi
fejsérülést szenvedett.
A
kerékpáros férfi
személyleírása:
kb. 25 – 30 év közötti, 175 – 180 cm
magasságú, erős testalkatú.
Haja sötét, félhosszú,
hullámos. Arcszőrzete nem volt.
Szemüveget nem viselt. A cselekménykor
szürke rövid ujjú pólót
viselt.
A cselekmény körülményeinek
tisztázása végett a
rendőrség kéri a
balesetszemtanúit,
különösen a két
kerékpárost, hogy jelentkezzenek a
Debreceni Rendőrkapitányság,
Közlekedésrendészeti
Osztályán személyesen (Debrecen,
Budai Ézsaiás u. 4. D. épület
I/3. számú hivatali
helyiségében) vagy telefonon az
516-400/25-30-as melléken, vagy a 107-es
segélyhívón.
(A kép illusztráció)