2010.07.29 08:18; Frissítve: 2010.07.29 08:18


Ingyenes élelmiszercsomag a rászorulóknak

Ingyenes élelmiszercsomag a rászorulóknak
Uniós támogatásból létminimum alatt élő családokon élelmiszercsomaggal segít az önkormányzat Hajdúböszörményben.

A városban mintegy háromezerötszáz fő részesül ebben a támogatásban, hiszen az önkormányzat 2010. július 29-én és 30-án az EU Élelmiszersegély Program keretében ingyenes élelmiszerosztást tart a legrászorultabb lakosok számára.

A csomagok összeállításában és a rászorultak értesítésében  a Családsegítő Központ kapta a főszerepet, akik kétezer főnek adják át a nagy segítséget nyújtó tartós élelmiszereket, mondta el Molnár Anikó, a Családsegítő Központ vezetője. Hozzátette, ebben a nagy munkában sokat jelentett, hogy munkatársain kívül a közmunka programban résztvevőkre is számíthattak a csomagok összeállításában, pakolásában.

További ezerötszáz fő, pedig civil szervezetek útján jut hozzá az élelmiszertámogatáshoz, tette hozzá.

Nagy József, Kissebségi Önkormányzati Tanácsnok elárulta, hogy háromféle csomagot állítottak össze. A gyerekeknek édességet, multivitamint, müzlit, a felnőtteknek és a kisnyugdíjasoknak tartós élelmiszereket, köztük például száraztésztát rakhattak a csomagokba. Kiemelte, hogy ezeknek a családoknak komoly problémát jelent a mindennapi megélhetés, ezért is jó lehetőség az uniós támogatás a segítségnyújtásban.

Az EU Élelmiszersegély Program

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal az EU Élelmiszersegély Program céljára, az Európai Unió által rendelkezésre bocsátott, illetve biztosított intervenciós készletek és költségvetési keret felhasználásával előállított élelmiszersegélyt nyújt Magyarország legrászorulóbb személyei számára.

Az élelmiszer szétosztása a Programban résztvevő, a Program végrehajtása érdekében az MVH-val együttműködési megállapodást kötött segélyszervezetek útján, több forduló keretében történik. A szétosztásra kerülő élelmiszert az MVH a segélyszervezet közreműködésével biztosítja az adott településen az osztás megvalósításáért felelős szervezet részére.

A Program keretében lisztet, tésztát, egyéb gabonaalapú élelmiszereket és cukrot adnak át a rászorulóknak.

Hajdúböszörmény Város Önkormányzatának a Gyermekétkeztetési Alapítvánnyal együttműködve sikerült beszereznie a rászorulók számára az élelmiszereket.

Kisnyugdíjasok és gyerekes családok meghatódva vették át az összeállított csomagot ottjártunkkor.

Szarvas-Szabó Kata


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Hajdú-Bihar
Bokréta Foltvarrókör a Méliuszban
Debrecen - A Bokréta Foltvarrókör kiállítását csütörtök délután nyitották meg a Méliusz Juhász Péter [...] tovább »
Átiratok festményen a Hal közben
Debrecen - Appelshoffer Péter, kortárs festőművész „Átiratok” című kiállítása csütörtökön nyílt a [...] tovább »
Oszkó Péter a Romkertben: A haza és haladás ügye
Debrecen - Oszkó Péter, volt pénzügyminiszter vendégeskedett azon a vitaesten, melyet Haza és haladás címmel [...] tovább »
Nem tetszik a jobbikosoknak, hogy itt van Gyurcsány
Debrecen - És ennek hangot is adtak, amikor az ex-miniszterelnök a Bika-beli fórumra tartott. tovább »
Blues-Jazz Jamboeree Hajdúböszörményben
A XII. Jazz-Blues Jamboree-t rendezik meg május 25-26-án Hajdúböszörményben. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés